[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

[origo] techbázis > high-tech

iPhone Google Szoftverbázis

PC-n és iPhone-on is tarol a Sims 3

[origo]|2009. 06. 10., 11:09|Utolsó módosítás:2009. 06. 10., 11:14|

Egy hét alatt majdnem másfélmillió példányt adtak el az Electronic Arts "emberszimulátorából", amivel az új játék megdöntötte a cég minden eddigi rekordját.

Ajánlat

JÁTSSZ ONLINE!

KORÁBBAN

A játékgyártó legsikeresebb premierjét tudhatja maga mögött a Sims 3, amely június 2-án jelent meg, és egy hét alatt 1,4 millió példány kelt el belőle - jelentette be az Electronic Arts (EA) kedden. A szoftver iPhone-ra készült változata is toplistás az Apple iTunes App Store fizetős letöltései között, bár erről pontos számot nem közöltek.

A Sims sorozat már eddig is a PC-s játékok történetének legsikeresebb címe volt: a 2000-ben indult franchise részeiből és a különböző kiegészítőkből 2008-ig több mint százmillió példányt adtak el. Azt pedig megbecsülni is nehéz lenne, hogy az illegális letöltésekkel együtt valójában hányan próbálták ki a szoftvert világszerte.

A Sims 3 már pár héttel a hivatalos premier előtt kiszivárgott a fájlcserélőkre, így szép számban próbálhatták ki azt a sorozat kedvelői. A játékhoz tartozó online szolgáltatások is népszerűek: az EA szerint egy hét alatt több mint hétmillió, a játékosok által tervezett kiegészítőt - bútorokat, ruhákat - töltöttek le az ezek megosztására szolgáló szerverekről.

[origo] címlapon»

Fotó: Hajdú D. András [origo] A kalózvezér sem támad mindent a neten Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] A kalózvezér sem támad mindent a neten Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] A kalózvezér sem támad mindent a neten Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
    Forrás: AFP Hol van a pénz a Facebookban? Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
    Forrás: AFP/Oliver Stratmann Mit tegyünk, ha átvert az appbolt? Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
    Forrás: AFP/Shah Marai Bedőlni látszik az afgán wifiutópia Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
    Forrás: AFP Már olcsón is lehet 3D-tévéje Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Notebookot vagy ultrabookot vegyek? Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
    Fotó: Magócsi Márton [origo] Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Mosogatógép Electrolux ESI 66065 RealLifebeépíthető "AAA" energiaosztály, XXL belső méret, alsó szatellit szórókar, LCD kijelző...
124.900 Ft
hirdetés

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Fotó: Nógrádi Attila [origo] Apa driftelni tanul Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Forrás: iStockphoto.com Miért ragadós az ásítás? Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

Szavazás

További adatok » Időjárás »