A GPS-koordináták alapján mentek ki a munkások a rossz házhoz egy georgiai kisvárosban, és az épületet teljesen le is bontottak, méghozzá a tulajdonos tudta nélkül.
A tévedésből lebontott ház gazdája, Al Byrd telefonon értesült róla, hogy mi történt az épülettel, és a helyszínre érve a legnagyobb megdöbbenésére már csak egy rakás építési törmeléket talált az egykori családi otthon helyén - adta hírül az atlantai WBSTV. A férfi számon kérte a bontást végző brigádot, akik azzal magyarázták az esetet, hogy ők nem címet, hanem GPS-koordinátákat kaptak a megbízójuktól, és annak alapján navigáltak el az ő házához.
Byrd gyanúja szerint viszont a brigádnak az utca túloldalán álló épületet kellett volna lebontania, ám ennek egyelőre nem tudott utánajárni, mivel utol sem tudta érni azt a texasi céget, amely a koordinátákat adta a munkát végző alvállalkozónak. A férfit a téves bontás miatt nem csak jelentős anyagi kár érte, hanem pótolhatatlan ingóságai, például örökségének egy része is a romok alatt végezte, arról nem is beszélve, hogy az épületet apja a saját kezével építette az egyébként az ő családnevét viselő, félreeső utcácskában a Georgia állambéli Carrollton mellett - nyilatkozta a helyi televízió hírportáljának.
A férfit egy hónappal korábban a kertésze ugyan figyelmeztette, hogy valaki lyukakat fúrt a lakatlanul álló ház oldalába, és a biztosítékdobozt is leszerelték, akkor azonban csak vandalizmusra gyanakodtak, nem pedig egy esetleges bontás előkészületeire. A helyszínen munkához látó brigád már nem vette fel a kapcsolatot Byrddel, mivel szerintük a bontáshoz minden papírjuk megvolt - csak éppen azokat valaki más írta alá, egy másik épület bontásához.
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?