Három milliméter vastag beszélő asszony

Vágólapra másolva!
Az Epson és a 3M technológiáit ötvözve olyan vékony és átlátszó kijelzőt építettek, amely mozgókép megjelenítésére képes és például üvegajtókra vagy kirakatokra ragasztható, segítségével vetített ajtónálló üdvözölheti a belépőket.  Az egyelőre még csak kísérleti fázisban levő terméket egy japán szakkiállításon mutatták be.
Vágólapra másolva!

A szupervékony kijelző egy háromtized milliméteres, nagy fényerejű, hátulról vetíthető filmből áll (ezt a 3M fejlesztette Vikuiti néven), amit egy három milliméter vastag, női sziluett formájára vágott üveglapra ragasztottak. A videót egy Epson projektor vetíti az átlátszó kijelzőre, aminek különleges kialakítása révén a kép bármilyen szögből, erős környezeti fényben is remekül látható. A technológia egyes elemei már korábban is ismertek voltak, ez az új alkalmazásuk azonban mindenképpen kreatív és szellemes.