Bill Gates leiratkozott a Facebookról

Vágólapra másolva!
Túl sokan akartak a barátai lenni a Microsoft alapítójának az ismert közösségi szájton, ezért végül leiratkozott a Facebookról Bill Gates.
Vágólapra másolva!

Az it-milliárdos Új-Delhiben egy olyan eseményen beszélt erről, ahol feleségével közös alapítványának jótékonysági tevékenységéért vehetett át egy díjat. Gates az eseményen elmondta, korábban kipróbálta a Facebookot, ám végül le kellett iratkoznia, mert tízezer ember jelölte meg, hogy a barátja akar lenni.

Gates a jelentkezők tömegéből képtelen volt kitalálni, kik azok, akiket tényleg ismer, és kik azok, akiket sem, ez ilyen tömegű bejelölés mellett már feldolgozhatatlanná vált, ezért végül feladta és leiratkozott a szájtról. A Microsoft alapítója beszédében azt is elárulta, nem éppen egy nagy sms-ező, és bár sokat olvas, ennek jelentős részét nem számítógépen teszi, és nem egy "non-stop tech ember". Bár Bill Gates egykoron maga mondta, hogy minden egyes asztalra és otthonba számítógépet akar, és továbbra is úgy véli, hogy a technológia forradalma hatalmas előnyöket biztosít, már azt is tudja, ha nem vigyázunk, minden időnket elveheti a sok ketyere.