A korábbi tíz méteresről két méter körülire növelhető a műholdas navigátorok pontossága az Európában beindított EGNOS szolgáltatás segítségével, amely a széles körben használt amerikai GPS-rendszer mellett szolgáltat kiegészítő információkat.
A szolgáltatás az amerikai hadsereg által kifejlesztett, polgári célra ingyenesen használható GPS (Global Positioning System) kiegészítéseként működik, használatára a legtöbb mostanság vásárolt navigációs készülék alkalmas, a régebbi modellek azonban inkompatibilisek lehetnek vele. Legfőbb újítása, hogy a hagyományos GPS-ek tíz méteres helymeghatározási képességénél precízebb, horizontálisan egy-két méteres pontosságra képes a kiegészítő információk sugárzásával.
Kiegészítő információkkal pontosítja a GPS-t
Az úgynevezett európai geostacionárius navigációs átfedési szolgáltatás (EGNOS) jelenleg három műhold, mintegy negyven földi jelsugárzó állomás és négy irányítóközpont bevonásával működik. Az EGNOS jelenleg a legtöbb európai országban biztosít lefedettséget, később azonban a szomszédos országokra és Észak-Afrikára is kibővítenék szolgáltatásait. Jövőre lesz elérhető a repülőgépek landolását segítő, a korábbinál pontosabb magassági pozíciókat szolgáltató funkciója, illetve egy olyan vészhelyzeti riasztószolgáltatás is, amely hat másodpercen belül jelzi a felhasználóknak, ha a navigációs rendszerben bármilyen hiba következne be. A jelenlegi üzemben emberi biztonságot nem veszélyeztető célra lehet használni, a jövő évtől viszont akár már repülőgépek navigálására is alkalmassá válik.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static5.origos.hu/i/0910/20091001gpsegnos1.jpg)
Az európai GPS előfutára
Az Európai Bizottság közleménye szerint az EGNOS által biztosított pontosabb helymeghatározást többek között permetezőrepülőgépekben, automatikus útdíj-fizető szolgáltatások üzemeltetéséhez lehet majd használni, de akár a vakok tájékozódását segítő navigátorokat is lehet majd fejleszteni segítségével. A technológia azonban csak előfutára a Galileo nevű rendszernek, amely teljesen független lesz az amerikai műholdaktól: bár a 30 műholddal dolgozó Galileónak az eredeti tervek szerint már idén el kellet volna startolnia, finanszírozási problémák miatt fejlesztése megtorpant, várhatóan leghamarabb 2013-2014 tájékán lesz elérhető.
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?