Többek között Nintendo Wii-vel fog vadászni a terroristákra az amerikai belbiztonsági minisztérium. A gazemberek elfogására tervezett repülőtéri rendszer tesztjére már 2011-ben sor kerülhet - írja a CNN.
Húszmillió dollárból készül az amerikai belbiztonsági minisztérium legújabb terroristakereső rendszere. A FAST (Future Attribute Screening Technology) nevű rendszer különböző biológiai adatokból próbálja majd megállapítani, hogy az utazók rejtegetnek-e fegyvert, cipelnek-e magukkal rejtett bombát, és hogy általában véve idegesek-e. Az új rendszer nem csak profibb lesz a korábbinál, a becsekkolást is gyorsíthatja, hiszen a FAST-os vizsgálathoz már a cipőt sem kell levenni.
A FAST mérni fogja a szívritmust, figyelni fogja a szemmozgást, a testhőmérsékletet. Még azt is szemmel fogja tartani, hogy az utazók babrálnak-e valamivel idegesen. Ezek a jelek elárulják, hogy vannak-e ártó tervei a megfigyelteknek - állítja Robert Burns, a FAST kutatás projektmenedzsere. Burns szerint az emúlt évek biológiai jeleket vizsgáló kutatásainak eredményeit felhasználó program az emberi szem által nem észlelhető jelzések tucatjait segít észrevenni. A több adatot felhasználva pedig pontosabban lehet kiemelni a gyanús, kikérdezésre behívandó utasokat a tömegből.
A húszmillió dolláros kutatási költséggel összerakott érzékelősor majdnem mindegyik eleme megvehető kereskedelmi forgalomban is. Csak az arc hőmérsékletét mérő érzékelő szenzor egyedi tervezésű. A hőkamera segít a kérdezőbiztosoknak az egyes válaszoknál túlzottan megemelkedő vagy lecsökkenő hőmérséklet észlelésében, ami a hazugság jele lehet.
Mario Oszama ellen?
A FAST improvizált, ám jól működő része a Wii Fit egyensúlyt és testsúlyt mérő fürdőszobamérlegre hasonlító kiegészítője. Az eszközzel azt figyelik a kutatók, hogy mennyire hintázik a Wii Fitre ráállított személy. Az ideges, babrálós, és emiatt gyanús emberek ugyanis gyakrabban mocorognak, hintáznak, játszanak súlypontjukkal, amit a négy lábában négy nyomásérzékelőt tartalmazó emelvény könnyen ki tud mutatni.
Bár a rendszer nyilvános próbájára 2011-ig egészen biztosan nem kerül sor, a polgári jogvédők már tiltakoznak a FAST ellen. Joe Stanley, az American Civil Liberties Union (ACLU) szóvivője szerint az intim testjelek mérése nem jogszerű. A jogvédő abban is kételkedik, hogy a technológiai megközelítés működne a terrorsiták kiszűrésére.
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Ennyi erővel visszatérhetnénk a bakelitlemezhez
Magyar internetezők is tüntetnek a hamisítás elleni nemzetközi megállapodás, az ACTA-egyezmény ellen szombaton. Az ellenzők szerint a megállapodás kötelezné a hazai ...
Villáskulcsot és koponyaprotézist is készít a zuglói 3D-nyomtató
Láncfűrészházat, autóalkatrészeket, akciófigurát, de akár fogpótlást és koponyaprotézist is lehet nyomtatni azokkal a professzionális 3D-nyomtatókkal, amelyek a ...
Így védheti meg gyerekét az interneten
Gyermekböngészővel, Facebook-ellenőrrel és játékok elindítását is blokkoló tartalomszűrő szoftverrel lehet gyerekbaráttá tenni a számítógépet. Egy jól feltelepített PC-n ...
Az interneten tovább repül a Malév
A Malév gépei péntektől már nem szállítanak utasokat, a cég járatait szimulátoron indító virtuális légitársaság azonban a téli menetrend alapján folytatja működését. A ...
Halálos fenyegetéssel sem lehet megállítani a Pirate Bayt
"Megjártuk a poklot, visszatértünk, és erősebbek vagyunk mint valaha" - írták a Pirate Bay torrentszájt ismeretlen működtetői, miután az oldal alapítóinak ...
Óvja meg kütyüit a fagyhaláltól!
A legdrágább okostelefon vagy laptop is tönkremehet, ha a mínusz tizenöt fokból a lakás melegébe cipeljük, sőt a pendrive-nak, hurcolós winchesternek is árthat a hideg. ...
Óvatos ígéret a Nokia új csúcstelefonja
Csúcstechnológiai szobor, műanyagba öntött csoda a Nokia új okostelefonja, amelyen először fut Windows Phone 7 szoftver. A gyakorlatilag még üres szoftverbolt miatt ...
Közel van már a mobilba épített projektor
A 3M legújabb zsebprojektora még nem tökéletes, de már képes volt velünk elhitetni: nemsokára az okostelefonunk is alkalmas lesz házimozizásra.
Digitális kamera nélkül is mindent látott Amerika
Hogyan lehetett megfigyelni a világot egyetlen bitnyi digitális információ nélkül? A hatalmas optikákkal és trükkös megoldásokkal működő amerikai kémműholdak ...
Hoz-e magyar netcenzúrát az ACTA-egyezmény?
Nem értenek egyet egymással a hazai szakértők abban, hogy a csütörtökön Magyarország által is aláírt hamisítás elleni egyezmény életbe lépését követően lehetővé teszi-e ...
Hamis Anonymous fenyegette a Facebookot
Kibertámadásokkal fejezi ki politikai álláspontját a több ezer taggal rendelkező, vezető nélküli hacktivista csoport. Az aktivistaszervezet amerikai minisztériumok és ...
Használt PC-re még a Windowst is olcsóbban lehet venni
Hatvanezer forintért kétmagos processzorral felszerelt asztali PC-t és noteszgépet is lehet vásárolni, ha valaki nem ragaszkodik ahhoz, hogy vadonatúj legyen. A ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Mit bír el a jég?
Félméteres jégvastagság kellett volna, hogy a jégre merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.