Lövöldözés lett a félretárcsázásból

Vágólapra másolva!
Egy téves hívás miatt úgy összeveszett egymással két vadidegen férfi az Egyesült Államokban, hogy végül egyikük rálőtt a másikra és súlyosan megsebesítette.
Vágólapra másolva!

A 22 és 24 éves duó Savannah városában került véletlenül telefonkapcsolatba egymással, ami veszekedéshez vezetett. Az első téves hívás után sms-ben is folytatták egymás szidalmazását és fenyegetését, majd megállapodtak abban, hogy személyesen is találkoznak egy áruház parkolójában.

A hajnali fél háromkor lezajlott randevú vége az lett, hogy a 24 éves férfit súlyos lőtt sebbel mentők vitték kórházba, a 22 évest pedig a rendőrök börtönbe. A lövöldözőnek csak a kocsija sérült meg.