Visszavásárolja mobilos üzletágát a Lenovo

Vágólapra másolva!
A kínai számítógépgyártó pénteken bejelentette, hogy visszavásárolja mobiltelefonos üzletágát, amelyen tavaly adott túl - adta hírül a Reuters.
Vágólapra másolva!

A világ negyedik legnagyobb számítógépgyártója kétszázmillió dollárért vásárolja vissza hongkongi és már országokból származó befektetőktől mobilos üzletágát, amelyet tavaly értékesített. A eladott részleg újbóli megvásárlására azért kerített sort a Lenovo, mert jelentős bővülési lehetőséget lát a mobilpiacon, különösképp a mobilinternetes eszközökben - áll a cég közleményében.

A társaság 2008-ban még azzal indokolta a Lenovo Mobile eladását, hogy annak eredményeként a cég jobban tud majd fókuszálni fő tevékenységére, a PC-k gyártására. Mostanra azonban a mobilinternetes eszközök és a PC-k konvergenciáját tapasztalva a cég vezetősége úgy véli, jelentős bővülést érhet el ezen a piacon. A gyártó elsőként Kínában tervezi piacra dobni saját gyártású mobiltelefonjait, a későbbiekben azonban külföldön is elérhetővé válhatnak ezek. A vállalat riválisai, például a Dell és az Acer is bejelentette, hogy okostelefonokat dob piacra, melyeket az alapmodelleknél nagyobb nyereséggel dolgozhatnak.