E-könyv-olvasó a T-Mobile-nál

Vágólapra másolva!
A hazai piacon elsőként a T-Mobile, illetve a T-Home kínálatában jelenik meg e-könyv-olvasó pénteken: a Hanvon N516 készülék papírszerűen olvasható, nem vibráló képernyővel rendelkezik, és háromszáz magyar nyelvű klasszikus mű található rajta, e-könyvesbolt azonban még nem indult hozzá.
Vágólapra másolva!

A Hanvon N516 eBook 9 márkajelzésű készülék főbb képességei hasonlóak az általunk korábban már bemutatott e-könyv-olvasókéhoz, azaz 12,5 centiméteres átlójú, nyolcfée szürkeárnyalatot megjeleníteni tudó képernyője e-tinta technológiát használ, azaz a monitoroktól eltérően nem fárasztja a szemet, csak fényben olvasható, és egy töltéssel több könyvet is végig lehet olvasni rajta, elegendő egy-két hetente feltölteni.
Mintegy ezer digitális formátumú kötetet tud raktározni a 170 gramm tömegű készülék két gigabájtos memóriakártyáján. Idehaza pedig háromszáz szabadon hozzáférhető klasszikus művel - többek közt Gárdonyi Géza, Jókai Mór, Krúdy Gyula, és Ady Endre köteteivel -, illetve Jane Austen három regényével együtt vásárolhatják meg (a könyvek listája PDF-ben), egyelőre azonban nem indult hozzá elektronikus köteteket kínáló online áruház, ám ennek beindítását már tervezi a Magyar Telekom a hazai könyvkiadókkal közösen.

Forrás: [origo]


A pdf, txt és html, epub szövegformátumok mellett az eszköz támogatja az mp3 zenék lejátszását és a png, jpeg és gif képek megjelenítését is - ez utóbbiakat persze csak szürkeárnyalatban tudja megjeleníteni. Az olvasni kívánt könyveket, dokumentumokat a PC-ről USB-porton, vagy a memóriakártyára másolva lehet a készülékre juttatni.

A Hanvon N516-os e-könyv-olvasót a társaság 59900 forintos listaáron kínálja, ám vezetékes vagy mobilinternet-előfizetéssel vállalt hűségszerződéssel ennél olcsóbban, kamantmentes részletfizetéssel is be lehet szerezni, erről a T-Mobile weboldalon találhatnak információt az ügyfelek.

Az [origo] kiadójának tulajdonosa a T-Home és T-Mobile márkákat birtokló Magyar Telekom Nyrt.