Nem veszélyes az iPod a bíróság szerint

Vágólapra másolva!
Az illetékes szövetségi fellebbviteli bíróság elutasította azt a keresetet, amelyet az Apple ellen indítottak magánszemélyek, mondván, a cég iPod zenelejátszójuk okozta halláskárosodásukat. Ugyanakkor a társaság a hangos zenehallgatás veszélyeire minden termékében felhívja a figyelmet. 
Vágólapra másolva!

A San Francisco-i kerületi bíróság egy alsóbb szintű illetékes szerv döntését hagyta jóvá, amely szerint a felperesek nem tudták bizonyítani, hogy az iPod zenelejátszók használata komoly kockázatot jelent halláskárosodás kialakulását illetően. A lejátszó, amelyből világszerte eddig mintegy 220 millió darabot adtak el, ugyanis akár 115 decibeles hangerőn is lehetővé teszi a zenék hallgatását.

Az ügyben eljáró bíró indoklásában azt is megjegyezte, hogy az Apple minden egyes iPod készülékhez mellékelnek egy figyelmeztetést a halláskárosulás elkerülésére vonatkozólag, azt ajánlva a vásárlónak, hogy ne hallgassa a készüléket túl magas hangerőn. A bíróság szerint ugyan a felperesek bemutattak olyan ötleteket, amelyekkel az iPodokat biztonságosabbá lehetne tenni, a lejátszók használata ezek nélkül sem veszélyes.

Fotó: Hirling Bálint [origo]