A Panasonic és az LG lapostévéire költözik a PC-ken már bizonyított internetes telefonszoftver, a Skype. Az ingyenes hang- és videóhívásokat lehetővé tevő program a sci-fik egy régen ígért funkcióját hozhatja el a nappalikba - adta hírül a New York Times.
A New York Times szerint a videotelefonok tévébe szerelése a készülékgyártóknak is jól jön. A cégek évek óta próbálnak kitalálni valami olyat, ami miatt lecserélik a felhasználók a pár éve beszerzett HD-felbontású készülékeiket, de eddig nem jártak sikerrel. A tavaly év elején bejelentett internetezős, widgetekkel kidekorálható készülékek például nem nyerték meg a vásárlók tetszését.
Az internetkapcsolattal is rendelkező tévék elterjedését várja a 2010-es évtől a Skype főstratégája, Jonathan rosenberg is. A netes készülékek eddig nem voltak túl népszerűek, mert jóval drágábbak voltak, mint a mezei, hálózati csatoló nélküli társaik, ráadásul a rajtuk keresztül elérhető tartalom is szegényes volt. 
A beépített Skype-ot futtató készülékekhez várhatóan egy-kétszáz dollárért lehet megvenni majd a nappali fény- és távolságviszonyaihoz kialakított speciális webkamerákat. A tévén telefonálóknak csak egy dologról kell lemondaniuk, amit PC-n lehet: míg beszélnek, nem folytathatják a filmnézést.
A program PC-s verziója is alkalmas már HD-felbontású videó küldésére. A nagy felbontású beszélgetéshez csupán egy tízezer forint alatti áron beszerezhető HD webkamera és egy legalább 1,8 gigahertzes processzort tartalmazó számítógép szükséges. A CES-en várhatóan még több, nagy felbontású jelet kibocsátó kamerát jelentenk be a gyártók, hogy legyen miből válogatniuk a videotelefonálni vágyóknak.
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Ennyi erővel visszatérhetnénk a bakelitlemezhez
Magyar internetezők is tüntetnek a hamisítás elleni nemzetközi megállapodás, az ACTA-egyezmény ellen szombaton. Az ellenzők szerint a megállapodás kötelezné a hazai ...
Villáskulcsot és koponyaprotézist is készít a zuglói 3D-nyomtató
Láncfűrészházat, autóalkatrészeket, akciófigurát, de akár fogpótlást és koponyaprotézist is lehet nyomtatni azokkal a professzionális 3D-nyomtatókkal, amelyek a ...
Így védheti meg gyerekét az interneten
Gyermekböngészővel, Facebook-ellenőrrel és játékok elindítását is blokkoló tartalomszűrő szoftverrel lehet gyerekbaráttá tenni a számítógépet. Egy jól feltelepített PC-n ...
Az interneten tovább repül a Malév
A Malév gépei péntektől már nem szállítanak utasokat, a cég járatait szimulátoron indító virtuális légitársaság azonban a téli menetrend alapján folytatja működését. A ...
Halálos fenyegetéssel sem lehet megállítani a Pirate Bayt
"Megjártuk a poklot, visszatértünk, és erősebbek vagyunk mint valaha" - írták a Pirate Bay torrentszájt ismeretlen működtetői, miután az oldal alapítóinak ...
Óvja meg kütyüit a fagyhaláltól!
A legdrágább okostelefon vagy laptop is tönkremehet, ha a mínusz tizenöt fokból a lakás melegébe cipeljük, sőt a pendrive-nak, hurcolós winchesternek is árthat a hideg. ...
Óvatos ígéret a Nokia új csúcstelefonja
Csúcstechnológiai szobor, műanyagba öntött csoda a Nokia új okostelefonja, amelyen először fut Windows Phone 7 szoftver. A gyakorlatilag még üres szoftverbolt miatt ...
Közel van már a mobilba épített projektor
A 3M legújabb zsebprojektora még nem tökéletes, de már képes volt velünk elhitetni: nemsokára az okostelefonunk is alkalmas lesz házimozizásra.
Digitális kamera nélkül is mindent látott Amerika
Hogyan lehetett megfigyelni a világot egyetlen bitnyi digitális információ nélkül? A hatalmas optikákkal és trükkös megoldásokkal működő amerikai kémműholdak ...
Hoz-e magyar netcenzúrát az ACTA-egyezmény?
Nem értenek egyet egymással a hazai szakértők abban, hogy a csütörtökön Magyarország által is aláírt hamisítás elleni egyezmény életbe lépését követően lehetővé teszi-e ...
Hamis Anonymous fenyegette a Facebookot
Kibertámadásokkal fejezi ki politikai álláspontját a több ezer taggal rendelkező, vezető nélküli hacktivista csoport. Az aktivistaszervezet amerikai minisztériumok és ...
Használt PC-re még a Windowst is olcsóbban lehet venni
Hatvanezer forintért kétmagos processzorral felszerelt asztali PC-t és noteszgépet is lehet vásárolni, ha valaki nem ragaszkodik ahhoz, hogy vadonatúj legyen. A ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Mit bír el a jég?
Félméteres jégvastagság kellett volna, hogy a jégre merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.