Novemberben kerül a boltok polcaira a Microsoft Project Natal nevű eszköze, amely az Xbox 360 konzolgépek tulajdonosai számára teszi majd lehetővé azt, hogy saját testmozgásukkal, joystick vagy más kontroller nélkül irányítsák a játékokat. Európai érkezéséről még nincs információ, ahogyan áráról sem.
A tervek szerint novembertől lesz megvásárolható a Microsoft Xbox 360 konzolgépeihez az a Project Natal nevű kiegészítő, amely lehetővé teszi majd a játékok vezérlését - a Wii-vel ellentétben - bárminemű irányító kézbe fogása nélkül. A ketyere több kamerával dolgozik, melyekkel képes megfigyelni a játékos helyzetét, mozgását, melyet nagy pontossággal képes közvetíteni a képernyőn látható virtuális karakterre, aki pontosan ugyanazt fogja csinálni, amit a tévé előtt ugráló felhasználó tesz.
Nem kell hozzá joystick
Egyelőre nem ismert a Nintendo Wii-nél is élvezetesebb játékot ígérő szerkezet ára, de az biztos, hogy a ketyere a karácsonyi vásárlási szezon egyik slágere lesz, bár európai premierjéről még nincs információ - a tavalyi bemutatót követően elemzők kétszáz dolláros, vagyis durván negyvenezer forintnak megfelelő árat prognosztizáltak. A Project Natalt a társaság még tavaly nyáron jelentette be, ekkor azonban csupán prototípusait próbálhatták ki az E3 nevű videojátékos kiállításra ellátogató szerencsések. A szerkezetről Robbie Bach, a Microsoft szórakoztató termékekért felelős részlegének vezetője úgy nyilatkozott, az vadonatúj, mozgásszabadságot biztosító játékélményt tesz majd lehetővé, amely sokkal természetesebbé, egyszerűbbé teszi majd a programok vezérlését.
Meglévő hardverekhez tervezték
A TechRadar a Microsoft munkatársától azt is megtudta, hogy a Natalt kifejezetten úgy tervezték, hogy a jelenlegi Xbox 360 hardverek alkalmazásával legyen képes megvalósítani a testtel való irányítást. Alex Kipman, a megoldás egyik fejlesztőjének becslései szerint a játékgép processzorát nagyjából 10-15 százalékban terheli le a játékos mozgását folyamatosan analizáló két kamera működése. A technológia összesen a test 31 különböző részének mozdulatait képes átvinni valós időben a virtuális világba, másodpercenkénti 30 képkockás sebességgel. Emellett például arra is képes lesz a megoldás, hogy érzékelje, ha valaki mondjuk a háta mögé teszi a kezét, ekkor a játékbeli karakter is hasonlóképpen fog cselekedni a képernyőn.
A szoftvercég egyik szakemberének korábbi nyilatkozatai szerint a potenciális játékosok többségét elriasztja, elidegeníti a konzolok kontrollere. Ezzel szemben a testével mindenki természetesen tud bánni, nem kell irányítóval vagy egérrel ügyetlenkedni, az érkező labdát el lehet ütni tenyérrel, meg lehet markolni a láthatatlan kormánykereket, vagy épp lenyomni virtuális gombot, mintha a Mindent vagy semmit egyik kérdését halászná el ellenfele elől a kvízjátékban. Ha a konzolon futó szoftver engedi, akár tárgyak digitalizálására is lehet majd használni a Natal beépített kameráit. A bemutató filmen ezt egy egyedi festésű gördeszkával mutatták be, amit két fotó elkészítése után már meg is talált tulajdonosa kedvenc játékában. De nem csak játékkellékeket lehet befotózni a gépbe, a Natalt bemutató klipben szerepelt a Richie Rich-ilmek világát idéző virtuális ruhapróba is, illetve egyszerű videobeszélgetésre is lehet majd használni a rendszert.
[origo]
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Ennyi erővel visszatérhetnénk a bakelitlemezhez
Magyar internetezők is tüntetnek a hamisítás elleni nemzetközi megállapodás, az ACTA-egyezmény ellen szombaton. Az ellenzők szerint a megállapodás kötelezné a hazai ...
Villáskulcsot és koponyaprotézist is készít a zuglói 3D-nyomtató
Láncfűrészházat, autóalkatrészeket, akciófigurát, de akár fogpótlást és koponyaprotézist is lehet nyomtatni azokkal a professzionális 3D-nyomtatókkal, amelyek a ...
Így védheti meg gyerekét az interneten
Gyermekböngészővel, Facebook-ellenőrrel és játékok elindítását is blokkoló tartalomszűrő szoftverrel lehet gyerekbaráttá tenni a számítógépet. Egy jól feltelepített PC-n ...
Az interneten tovább repül a Malév
A Malév gépei péntektől már nem szállítanak utasokat, a cég járatait szimulátoron indító virtuális légitársaság azonban a téli menetrend alapján folytatja működését. A ...
Halálos fenyegetéssel sem lehet megállítani a Pirate Bayt
"Megjártuk a poklot, visszatértünk, és erősebbek vagyunk mint valaha" - írták a Pirate Bay torrentszájt ismeretlen működtetői, miután az oldal alapítóinak ...
Óvja meg kütyüit a fagyhaláltól!
A legdrágább okostelefon vagy laptop is tönkremehet, ha a mínusz tizenöt fokból a lakás melegébe cipeljük, sőt a pendrive-nak, hurcolós winchesternek is árthat a hideg. ...
Óvatos ígéret a Nokia új csúcstelefonja
Csúcstechnológiai szobor, műanyagba öntött csoda a Nokia új okostelefonja, amelyen először fut Windows Phone 7 szoftver. A gyakorlatilag még üres szoftverbolt miatt ...
Közel van már a mobilba épített projektor
A 3M legújabb zsebprojektora még nem tökéletes, de már képes volt velünk elhitetni: nemsokára az okostelefonunk is alkalmas lesz házimozizásra.
Digitális kamera nélkül is mindent látott Amerika
Hogyan lehetett megfigyelni a világot egyetlen bitnyi digitális információ nélkül? A hatalmas optikákkal és trükkös megoldásokkal működő amerikai kémműholdak ...
Hoz-e magyar netcenzúrát az ACTA-egyezmény?
Nem értenek egyet egymással a hazai szakértők abban, hogy a csütörtökön Magyarország által is aláírt hamisítás elleni egyezmény életbe lépését követően lehetővé teszi-e ...
Hamis Anonymous fenyegette a Facebookot
Kibertámadásokkal fejezi ki politikai álláspontját a több ezer taggal rendelkező, vezető nélküli hacktivista csoport. Az aktivistaszervezet amerikai minisztériumok és ...
Használt PC-re még a Windowst is olcsóbban lehet venni
Hatvanezer forintért kétmagos processzorral felszerelt asztali PC-t és noteszgépet is lehet vásárolni, ha valaki nem ragaszkodik ahhoz, hogy vadonatúj legyen. A ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Mit bír el a jég?
Félméteres jégvastagság kellett volna, hogy a jégre merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.