A legjobb kütyük az idei CES-ről

A Las Vegas-i CES szórakoztatóelektronikai szakvásár ugyan elsősorban az amerikai piacon megjelenő újdonságok seregszemléje, és forradalmi újításokat ritkán lepleznek le itt, de a választék jól szemlélteti, merre tart az iparág. Kiválogattuk a négynapos high-tech expó legérdekesebb termékeit.

A választékból szemezgetni persze nem könnyű, hiszen a CES-en idén is több ezer kiállító volt jelen legújabb termékeivel, és egymással vetekedve jelentették be a szenzációsabbnál szenzációsabb újdonságokat.

Éppen ezért a mi válogatásunkba azok a készülékek kerültek be, amelyek valamiért felkeltették a nemzetközi kütyüsajtó elismerését a helyszínen, még akkor is, ha a piacra kerülésükre várni kell. Az idei vásár slágerének számító 3D-s tévéket már sorra vettük, most lássuk a többi újdonságot.

Gyönyörű e-reader újságolvasáshoz

A legtöbb szaklap elismerését kivívta a vásáron a Plastic Logic Que nevű e-book-olvasója. A készülék már ránézésre is nagyon elegáns, de nem ezzel aratott elismerést, hanem a szoftverével, ami a digitális formátumban letöltött kiadványokat, vagy webes újságokat a papírújságokhoz hasonló megjelenésűre formázza a fekete-fehér képernyőn, mintha valódi újságot olvasnánk.

Forrás: Plastic Logic

A kütyün emellett természetesen jegyzetelni is lehet, és a memóriája is bővíthető. A gyártó a Barnes & Noble könyváruházzal közösen tervezi piacra dobni az USA-ban, és bár a tesztelők szerint egy kicsit lassú, nem ez a legnagyobb negatívuma, hanem a magas ár. A 4 gigabájtos memóriával ellátott modell 650 dollár (120 ezer forint), míg a 3G-s mobilnetezésre is alkalmas, 8 gigás változat 800 dollár (147 ezer forint) lesz.

Extrém netbookok

Pár évvel ezelőtt még a HD-DVD- vagy Blu-ray lejátszóval és minden létező multimédiás extrával megpakolt szupererős noteszgépek jelentették a CES-en a legnagyobb szenzációt, a netbook-kategória megszületésével viszont kicsi, könnyű, megfizethető minilaptopok lettek a legizgalmasabbak. Az idei szakvásáron ezeknek is egy újabb kategóriája mutatkozott be, ami a hiányzó láncszem az okostelefon és a netbook között, célszoftverrel és beépített modemmel.

Forrás: Lenovo

A Lenovo két, igen figyelemre méltó példányt is bemutatott az idei szakvásáron. A Skylight egy ultrakönnyű, Qualcomm processzorral működő linuxos internetezőgép wifivel és 3G-modemmel és 10 órás üzemidővel, amihez egy "beépített", kihajtható pendrive is tartozik. A 10 hüvelykes készüléket az AT&T mobilcég forgalmazza majd 500 dolláros (91 ezer forint) áron, és a vásárlók HD felbontású videókat is nézhetnek majd rajta.

Forrás: Lenovo

A másik, izgalmas netbook-vonalat a levehető érintőképernyős, táblagépként is használható modellek jelentik. A Lenovo U1-es is egy ilyen gép, ráadásul két processzorral és két operációs rendszerrel. A gépet egy takarékos Intel Core 2 Duo processzor működteti, ami "összekapcsolt" állapotban Windows 7-et futtat, de ha a képernyőt leveszik róla, a takarékos ARM processzor lép működésbe linuxszal. Azt egyelőre nem tudjuk, munka közben vajon hogyan áll át a gép egyik rendszerről a másikra, de az ára már ismert: ezer dollár (184 ezer forint) lesz belőle a legolcsóbb változat.

Forrás: Freescale

Ebben a kategóriában a Lenovo esélyes vetélytársa lehet a Freescale, amely jóval olcsóbban, már 200 dolláros (36 ezer forint!) kínál levehető kijelzős gépeket, elsősorban szintén mobilszolgáltatóknak. A 7 hüvelykes monitorral ellátott Cortex-A8 típusjelű minigépeket ARM processzor működteti, és Linuxot futtatnak majd, a megrendelő igényei szerint előtelepített szoftverekkel. Természetesen ezekben is beépített 3G-modem található.

Érintős minikamera a Memorextől

Néha egészen apró dolgokkal lehet a legnagyobbat újítani. Pár évvel ezelőtt a CES-en debütált a Flip új kategóriát teremtő, filléres minikamerája, a Mino, és a zsebre vágható, könnyen kezelhető camcorder azóta is szinte minden formában a kritikusok kedvence. Idén a Memorex újított egy kicsit a koncepción.

A gyártó új készüléke immár Full HD-s, 1080p-s minőségű felvételeket rögzít, és az egész hátoldala egy nagy érintőképernyő. Ami még jobb hír, a legtöbb hasonló modellel ellentétben erre külső mikrofont is lehet majd csatlakoztatni, így videoblogoláshoz abszolút tökéletes lesz. A kütyü ősszel kerülhet majd forgalomba, mindössze 170 dolláros (körülbelül 31 ezer forint) áron. Sajnos a gyártó sajtófotót még nem adott ki róla, csak a vásáron állították ki.

Megújult a Palm Pre

Forrás: Palm

A Palm szétcsúsztatható okostelefonja a tavalyi év egyik nagy szenzációja volt, amivel a legendás gyártó ismét berobbant a köztudatba. A Pre frissített változatát, a Pre Plust a CES-en mutatták be: a telefon rácfelvarráson nem esett át, de két lényeges ponton javítottak rajta. A készülék 16 gigabájt beépített memóriát kapott, és a billentyűzete is sokkal érzékenyebb, mint az eredeti változaté. Az új modellt egyelőre csak az USA-ban hozzák forgalomba a Verizon mobiltársaságnál.

Képernyőt bármilyen asztalból

Asztalra vetíthető virtuális billentyűzetet már régóta kapni, a Light Touch projektor azonban új szintre emeli ezt a technológiát. A készülék 10 hüvelykes, színes WVGA képet képes kivetíteni, amin immár nem csak gépelni lehet, hanem teljes értékű multitouch képernyőként használható, így egyenesen olyan, mintha egy sci-fi filmből lépett volna ki.

Forrás: Light Blue Optics

A Light Blue Optics kütyüje ráadásul külsőre is ízléses kialakítású, valamivel nagyobb, mint egy VHS-kazetta, és akár wifin, akár Bluetooth-on keresztül összekapcsolható a készülékkel, amit vezérelni szeretnénk vele. A modellt nem csak otthoni használatra szánják: boltok eladóterében, éttermek asztalainál is jó szolgálatot tehet, mint virtuális étlap, vagy katalógus. A gyártó a készülék árát egyelőre nem közölte.

Hihetetlenül vékony tévé

Forrás: Samsung

Akár hiszi, akár nem, a fenti képen a Samsung egyik legújabb televíziókészüléke, a C9000-es látható - oldalról. A gyártó idei kínálatának zászlóshajója LED-es technológiával működik, és 2010 vége felé kerülhet majd piacra. A panel extrém mértékű elvékonyításának megvan viszont az ára: a készülék elektronikájának nagy része a televízió talpába került.

Forrás: Samsung

A modellhez ráadásul egy iPhone-hoz hasonló, érintőképernyős távirányító jár majd, amely maga is képes videolejátszára. A C9000-es 3D-s képet is képes előállítani a hagyományos 2D-s jelekből. A koreai gyártó egyelőre nem közölte, hogy milyen méretben és mennyiért hozza majd forgalomba.

Notebook átlátszó képernyővel

A CES-en a legújabb, OLED technológiát demózó cégcsoport mutatta be az egyik leglátványosabb készüléket az átlátszó kijelzős noteszgép formájában. A modell sajnos még csak koncepció, és a képernyő felbontása is csak 960x540 pixeles felbontású, de a megoldás így is lenyűgöző.

Forrás: OhGizmo

A gép kijelzője ugyan csak 38 százalékban átlátszó, de így remek megoldás lehet majd egy ilyen modell akkor, amikor tévénézés közben szeretne zavartalanul számítógépezni az ember - mint ahogy azt a képet is készítő OhGizmo bloggere írja. A technológiának más felhasználási területet is el tudunk képzelni, például autókban, ahol akár szélvédő egy részét lehetne kijelzővé alakítani így.

Hordozható nyomtató tinta nélkül

A Zink tintamentes nyomtatási technológiája már nem újdonság. A megoldás lényege, hogy a speciális nyomtatópapír hőre elszíneződő kristályokkal adja vissza a színeket. A Pandigital egy praktikus, hordozható fotónyomtatót mutatott be a CES-en, amely egy beépített, 5 az egyben-típusú kártyaolvasóról lehet bárhol azonnal 10x15 centiméteres papírképet készíteni a fotóinkból.

Forrás: [origo]

A készülék maga nem is drága: Amerikában mindössze 130 dollárba kerül, és körülbelül 1500 forintért lehet vele harminc fotót kinyomtatni - ennyi ugyanis a speciális papír ára.

4G-s hotspot 3G-s eszközökhöz

A Sprint telefontársaság nemrégiben indította el 4G-s mobilszolgáltatását az USA déli államaiban, ami a WiMax technológiára épül, és átlagosan 3-6 megabit/másodperces letöltési sebességet biztosít a felhasználóknak - vagyis körülbelül a magyarországi HSDPA-nak felel meg.

Forrás: Sprint

Az operátor a CES alkalmából egy sor otthoni 4G-s eszközzel is meglepte az előfizetőit. Az új otthoni hotspotok segítségével a 3G-s készülékek is élvezhetik a gyorsabb mobilnet előnyeit, mivel wifin lehet megosztani velük a netkapcsolatot. A megoldás jó példa arra, hogyan lehet áthidalni a régi és az új technológia közötti eltéréseket a meglévő készülékek cseréje nélkül. A Sprint Overdrive az első ilyen eszköz, ami megjelenik az USA-ban, ráadásul könnyen hordozható, és csak 100 dollárba kerül majd (körülbelül 18 ezer forint).

KAPCSOLÓDÓ CIKK