A Sony bejelentése szerint ősszel fogja piacra dobni a Playstation 3 konzollal használható mozgásérzékelős játékvezérlőjét, amely számos korábban megjelent programmal is működni fog. Ekkortájt kezdi majd árulni a Microsoft is saját, webkamerával dolgozó megoldását, a Nintendo pedig eleve mozgásérzékelővel adta ki az egyszerű grafikájú játékokat megjelenítő Wii-jét.
Január elején jelentette be a Microsoft, hogy Project Natal nevű, a videojátékok irányítását bárminemű kontroller nélkül, testmozgását lehetővé tevő, 3D-s kamerát használó megoldását novemberben dobja piacra. Kedden a Sony is hasonló bejelentést tett, a japán társaság egyelőre annyit közölt, hogy ősszel Európában, Ázsiában és Amerikában is boltokba kerül saját mozgásérzékelős vezérlője, bár eredetileg tavaszra ígérték bevezetését.
Ez a társaság egy olyan megoldást fog árulni, amely egy most is kapható Playstation Eye kamerával, illetve egy kézbe fogható, leginkább egy zseblámpára hasonlító, gyorsulásérzékelővel felszerelt vezérlőt használ majd. A videón is látható bemutató szerint a playstationös "varázspálca" képes betölteni kard, pisztoly, legyező, festékszóró vagy akár furkósbot, vagy gyakorlatilag bármilyen más virtuális tárgy szerepét is, a képernyőn pedig ugyanúgy mozog, ahogy a valóságban. Árát egyelőre nem közölte a cég.
Hasonló képességekkel jelenleg a Nintendo Wii konzol is rendelkezik, ez a mozgásérzékelős vezérlő mellett infravörös szenzort használ, legfőbb negatívuma viszont az, hogy gyenge teljesítményű processzora miatt csak riválisainál egyszerűbb kinézetű játékokat tud megjeleníteni. Eddig azonban sem az Xbox 360, sem pedig a Playstation 3 konzol nem volt képes a Wii-hez hasonló színvonalú, a játékost valóban megmozgató játékok futtatására, pedig ezek nagy sikert arattak a kezdő és alkalmi gamerek körében, ezért áll elő a Microsoft és a Sony is hasonló megoldásokkal.
[origo]
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Ennyi erővel visszatérhetnénk a bakelitlemezhez
Magyar internetezők is tüntetnek a hamisítás elleni nemzetközi megállapodás, az ACTA-egyezmény ellen szombaton. Az ellenzők szerint a megállapodás kötelezné a hazai ...
Villáskulcsot és koponyaprotézist is készít a zuglói 3D-nyomtató
Láncfűrészházat, autóalkatrészeket, akciófigurát, de akár fogpótlást és koponyaprotézist is lehet nyomtatni azokkal a professzionális 3D-nyomtatókkal, amelyek a ...
Így védheti meg gyerekét az interneten
Gyermekböngészővel, Facebook-ellenőrrel és játékok elindítását is blokkoló tartalomszűrő szoftverrel lehet gyerekbaráttá tenni a számítógépet. Egy jól feltelepített PC-n ...
Az interneten tovább repül a Malév
A Malév gépei péntektől már nem szállítanak utasokat, a cég járatait szimulátoron indító virtuális légitársaság azonban a téli menetrend alapján folytatja működését. A ...
Halálos fenyegetéssel sem lehet megállítani a Pirate Bayt
"Megjártuk a poklot, visszatértünk, és erősebbek vagyunk mint valaha" - írták a Pirate Bay torrentszájt ismeretlen működtetői, miután az oldal alapítóinak ...
Óvja meg kütyüit a fagyhaláltól!
A legdrágább okostelefon vagy laptop is tönkremehet, ha a mínusz tizenöt fokból a lakás melegébe cipeljük, sőt a pendrive-nak, hurcolós winchesternek is árthat a hideg. ...
Óvatos ígéret a Nokia új csúcstelefonja
Csúcstechnológiai szobor, műanyagba öntött csoda a Nokia új okostelefonja, amelyen először fut Windows Phone 7 szoftver. A gyakorlatilag még üres szoftverbolt miatt ...
Közel van már a mobilba épített projektor
A 3M legújabb zsebprojektora még nem tökéletes, de már képes volt velünk elhitetni: nemsokára az okostelefonunk is alkalmas lesz házimozizásra.
Digitális kamera nélkül is mindent látott Amerika
Hogyan lehetett megfigyelni a világot egyetlen bitnyi digitális információ nélkül? A hatalmas optikákkal és trükkös megoldásokkal működő amerikai kémműholdak ...
Hoz-e magyar netcenzúrát az ACTA-egyezmény?
Nem értenek egyet egymással a hazai szakértők abban, hogy a csütörtökön Magyarország által is aláírt hamisítás elleni egyezmény életbe lépését követően lehetővé teszi-e ...
Hamis Anonymous fenyegette a Facebookot
Kibertámadásokkal fejezi ki politikai álláspontját a több ezer taggal rendelkező, vezető nélküli hacktivista csoport. Az aktivistaszervezet amerikai minisztériumok és ...
Használt PC-re még a Windowst is olcsóbban lehet venni
Hatvanezer forintért kétmagos processzorral felszerelt asztali PC-t és noteszgépet is lehet vásárolni, ha valaki nem ragaszkodik ahhoz, hogy vadonatúj legyen. A ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Mit bír el a jég?
Félméteres jégvastagság kellett volna, hogy a jégre merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.