A koreai gyártó legújabb e-papírja 19 hüvelykes, és majdnem úgy lehet hajtogatni, mint egy igazi újságot.
A speciális kijelző így már majdnem tökéletesen adja vissza az újságolvasás hagyományos élményét. A 24x40 centiméteres lap hajlékonyságát az is fokozza, hogy nincs pereme: a megjelenítést vezérlő IC-ket egyenesen a panelbe integrálták.
A fekete-fehér, kontrasztos képet megjelenítő e-tintát egy fém alapú bevonat hordozza a készüléken, amelyet megtörve összehajtani ugyan nem lehet, mint egy hagyományos újságot, de gond nélkül felcsavarható.

A jövő újságja lehet belőle
Az e-újságpapír vastagsága 0,3 milliméter, és a súlya is mindössze 130 gramm, vagyis körülbelül olyan nehéz, mint egy mobiltelefon. A gyártó azt reméli, az újdonság felkelti majd a lapkiadók érdeklődését, és a használata révén sok papírt lehet majd megtakarítani. Az LG egyelőre nem közölte, mikor kerülhet a termék sorozatgyártásba, és mennyibe kerül majd.
A jelenleg elterjedt e-könyv-olvasók, például az Amazon Kindle, mindössze 6 hüvelykes képátlójú, ami elég egy hagyományos könyvoldal megjelenítéséhez. Négy évvel ezelőtt a Philips mutatott be 10 hüvelykes e-papírt, azonban az LG 19 hüvelykes modellje ehhez képest is óriási.
Ennyi erővel visszatérhetnénk a bakelitlemezhez
Magyar internetezők is tüntetnek a hamisítás elleni nemzetközi megállapodás, az ACTA-egyezmény ellen szombaton. Az ellenzők szerint a megállapodás kötelezné a hazai ...
Ennyi erővel visszatérhetnénk a bakelitlemezhez
Magyar internetezők is tüntetnek a hamisítás elleni nemzetközi megállapodás, az ACTA-egyezmény ellen szombaton. Az ellenzők szerint a megállapodás kötelezné a hazai ...
Villáskulcsot és koponyaprotézist is készít a zuglói 3D-nyomtató
Láncfűrészházat, autóalkatrészeket, akciófigurát, de akár fogpótlást és koponyaprotézist is lehet nyomtatni azokkal a professzionális 3D-nyomtatókkal, amelyek a ...
Így védheti meg gyerekét az interneten
Gyermekböngészővel, Facebook-ellenőrrel és játékok elindítását is blokkoló tartalomszűrő szoftverrel lehet gyerekbaráttá tenni a számítógépet. Egy jól feltelepített PC-n ...
Az interneten tovább repül a Malév
A Malév gépei péntektől már nem szállítanak utasokat, a cég járatait szimulátoron indító virtuális légitársaság azonban a téli menetrend alapján folytatja működését. A ...
Halálos fenyegetéssel sem lehet megállítani a Pirate Bayt
"Megjártuk a poklot, visszatértünk, és erősebbek vagyunk mint valaha" - írták a Pirate Bay torrentszájt ismeretlen működtetői, miután az oldal alapítóinak ...
Óvja meg kütyüit a fagyhaláltól!
A legdrágább okostelefon vagy laptop is tönkremehet, ha a mínusz tizenöt fokból a lakás melegébe cipeljük, sőt a pendrive-nak, hurcolós winchesternek is árthat a hideg. ...
Óvatos ígéret a Nokia új csúcstelefonja
Csúcstechnológiai szobor, műanyagba öntött csoda a Nokia új okostelefonja, amelyen először fut Windows Phone 7 szoftver. A gyakorlatilag még üres szoftverbolt miatt ...
Közel van már a mobilba épített projektor
A 3M legújabb zsebprojektora még nem tökéletes, de már képes volt velünk elhitetni: nemsokára az okostelefonunk is alkalmas lesz házimozizásra.
Digitális kamera nélkül is mindent látott Amerika
Hogyan lehetett megfigyelni a világot egyetlen bitnyi digitális információ nélkül? A hatalmas optikákkal és trükkös megoldásokkal működő amerikai kémműholdak ...
Hoz-e magyar netcenzúrát az ACTA-egyezmény?
Nem értenek egyet egymással a hazai szakértők abban, hogy a csütörtökön Magyarország által is aláírt hamisítás elleni egyezmény életbe lépését követően lehetővé teszi-e ...
Hamis Anonymous fenyegette a Facebookot
Kibertámadásokkal fejezi ki politikai álláspontját a több ezer taggal rendelkező, vezető nélküli hacktivista csoport. Az aktivistaszervezet amerikai minisztériumok és ...
Használt PC-re még a Windowst is olcsóbban lehet venni
Hatvanezer forintért kétmagos processzorral felszerelt asztali PC-t és noteszgépet is lehet vásárolni, ha valaki nem ragaszkodik ahhoz, hogy vadonatúj legyen. A ...
Gazdag gyerek játéka az új Playstation zsebkonzol
Nyolcvanezer forintot kell kifizetnie annak, aki februártól az új, nagy konzolokat is megszégyenítő grafikára képes hordozható Playstation játékgéppel akar játszani. A ...
Többet ér egy Focusnál?
A Volvo V60 az 1,6-os, 115 lóerős, spórolós, francia dízelmotorral nem tökéletes, de annál meggyőzőbb autó.
Mit bír el a jég?
Félméteres jégvastagság kellett volna, hogy a jégre merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.