A lenyelt gombelem életveszélyes

Vágólapra másolva!
Leginkább kisgyerekek és idősek nyelnek le véletlenségből gombelemet, ami múlt ősszel egy amerikai kisfiú halálát okozta - habár a hasonló esetek túlnyomó többsége nem végződik ennyire tragikusan. Egy friss beszámoló szerint az esetek többségében a gyerekek maguk szedik ki az elemeket az elektronikai eszközökből.
Vágólapra másolva!

A New York Times egyik blogján számoltak be arról, hogy egy Ohio államban élő 13 hónapos kisfiú tavaly lenyelt egy gombelemet. Mivel a szülők nem voltak tanúi az esetnek, az orvosok pedig a tünetek alapján vírusfertőzésre gyanakodtak, csak kilenc nappal később, egy röngtenvizsgálat során derült fény a szervezetében lévő elemre, amit műtéti úton eltávolítottak ugyan, de az időközben beindult kémiai reakciók miatt már nem tudták megmenteni a gyermeket.

Gyerekek és idősek nyelik le a legtöbbször

A Pediatrics című orvosi szaklapban a napokban megjelent beszámolók szerint az ehhez hasonló halálesetek ritkák, az utóbbi hat évben mindössze tíz esetet regisztráltak az Egyesült Államokban. Legtöbbször gyerekek és idős emberek nyelnek le gombelemet: előbbiek kíváncsiságból, utóbbiak leginkább tévedésből, mert gyógyszerrel keverik össze azokat. A statisztikák szerint a gyerekek elsősorban nem a lakásban elszórt, a földön talált elemeket nyelik le - az esetek 60 százalékában a 6 év alattiak maguk piszkálták ki az elektronikus eszközből az áramforrást.

Évente mintegy 3500 esetben kerülnek kórházba emberek az USA-ban azért, mert lenyeltek egy gombelemet, szerencsére a legtöbb esetben túlélik a balesetet. Ugyanakkor a szakértők szerint az újabb, nagyobb kapacitású lítium gombelemek növelték a lehetséges komplikációk esélyét is.

A lenyelt áramforrások által kiváltott kémiai reakció következtében előfordulhat, hogy megsérülnek a hangszálak, a nyelőcső, vagy károsodik a bélrendszer - nyilatkozta a lapnak a washingtoni National Capital Poison Center nevű méregközpont szakértője.

Az új elemek veszélyesebbek

A szakértő statisztikái szerint a 20 milliméteres átmérőjű gombelemek a legveszélyesebbek, ezek mérete és kapacitása is nagyobb a korábbi típusokénál. A súlyosabb problémák kilencven százalékát a 2032-es, 2025-ös és 2016-os típusjelzésű elemek okozzák. A New York Timesnak nyilatkozó orvos elmondta, hogy a gombelemről működő gyerekjátékok esetében előírás, hogy az áramforrást külön csavarok zárják el, azonban a felnőtteknek szánt eszközökben - amilyen például a távirányító - a gombelemek egyszerűen hozzáférhetők.