Pornóval adnák el a 3D-tévét

Vágólapra másolva!
Mika Kayama és Yuma Asami japán pornószínésznők lesznek a szereplői az első térhatású látványt nyújtó ázsiai pornófilmeknek. A szexipar és a 3D találkozása a tévégyártók reményei szerint fellendíti majd a készülékek eladásait.
Vágólapra másolva!

A Bloomberg beszámolója szerint az S1 No.1Style nevű japán cég lesz az első, amely a megfelelő készülékeken háromdimenziós látványt is bizosító formátumban dob piacra pornófilmeket. Ugyanakkor sajtóhírek szerint ezek a kiadványok hagyományos DVD-n kerülnek majd a boltokba, azaz a képanyag bár térhatású lesz, nem biztosít majd nagyfelbontású látványt.

A gazdasági lap adatai szerint a szigetországban értékesített videós tartalmak harminc százaléka pornó, ezek értékesítéséből a cégek komoly, több mint százmilliárd jenes, vagyis közel kétszázötven milliárd forintnak megfelelő értékű bevételre tettek szert.

Az új tévével együtt debütál a 3D-pornó

Piacelemzők becslései szerint a 3D-s látványt kínáló pornófilmek jelentős vonzerőt jelentenek majd az új fajta tévék megvásárlására. A lap beszámolója szerint a két első térhatású pornófilm, a "3D X Mika Kayama", és a "3D X Yuma Asami" című alkotásuk a Sony első 3D-s Bravia készülékeinek japán premierjével párhuzamosan kerülnek majd a boltokba. A két filmet további 3D-s címek követik majd az idei megjelenési listán.

Ugyanakkor egyik tévégyártó cég sem nyilatkozott Bloombergnek arról, hogy valóban az eladások növekedésére számítanak-e a 3D-pornós premierek nyomán. Ezek kiadója egyébként havonta mintegy 25 új alkotást dob piacra, melyek darabja 3 ezer jen, azaz durván 7 ezer forintba kerül - s a térhatású kiadványokat is ezen az áron fogják árusítani.

A pornóiparnak is jól jön a 3D

Az interneten ingyen elérhető pornó széles körű elterjedése nyomán a kiadók bevételei jelentősen csökkentek, így számukra is jól jön a 3D-s technológia megjelenése, bár az ilyen filmek rögzítéséhez új kamerák szükségesek, a forgatások ideje pedig jelentősen megnő.

Egy másik társaság, a Sakon ugyancsak két 3D-s pornófilmet tervez kiadni a nyár folyamán. A szigetországban nyárra már három tévécsatorna sugároz majd - nem pornográf - műsorokat 3D-ben, a Sony pedig a jövő héten fogja kiadni a Playstation 3 konzolhoz azt a frissítést, amelynek révén a játékgép tulajdonosai megfelelő televízió birtokában térhatású látványt is élvezhetnek majd.