Bár a Windows 7 és az új Office is sikeres, a saját szoftverét futtató iPad-rivális táblagépek csúszó megjelenése, valamint a cég Kin nevű mobiltelefonjainak csúfos bukása miatt csupán lehetséges éves prémiumának felét utalta át elnök-vezérigazgatójának a Microsoft.
A Computerworld beszámolója szerint Steve Ballmer alapfizetése évi 675 ezer dollár, vagyis mintegy 137 millió forint, ezen felül pedig 0 és 200 százalék közötti prémiumra jogosult, melynek mértékét a vállalat ebben illetékes bizottsága határozza meg. Dacára annak, hogy a Micosoft történetének eddigi legnagyobb, 62,5 milliárd dolláros bevételeit produkálta többek közt a Windows 7 és az Office 2010 sikerének köszönhetően, Ballmer számára nem ítélték oda a maximális bónuszt, csupán száz százalékot, 675 ezer dollárt - derül ki azokból a jelentésekből, amelyeket a cég az amerikai pénzügyi felügyeleti szervekhez eljuttatott.
Csúfosat bukott a Microsoft tinimobilja
Nem minden területen teljesített azonban jól a cég: az Amerikában áprilisban Kin márkanéven bemutatott, Microsoft-szoftvert használó, közösségi oldalak elérésére optimalizált, főként tinédzsereknek szánt okostelefonok hatalmasat buktak, mindössze három hónappal bejelentésüket követően befejezték árusításukat, az európai boltokba pedig már el sem jutottak a készülékek.
![Forrás: [origo]](http://static7.origos.hu/i/1004/20100413microsoft.jpg)
A tiniknek nem kellett a Microsoft-mobil
Emellett a szoftveróriás az utóbbi években komoly részesedést veszített az okostelefonok piacán, ahol az iPhone, illetve a Google Android szoftverét futtató készülékek, és a Blackberry-k törtek elé, miután a Windows Phone 7 operációs rendszer megjelenése folyamatosan csúszott.
Táblagépben sem erősek
Ugyancsak nem áll túl jól a Microsoft szénája a táblaszámítógépek területén, ahol az Apple iPadje komoly sikert arat, már hárommillió darabot adtak el belőle. A Microsoft eredetileg két ilyen géppel rukkolt volna elő, egy Courier nevű modellel, és a HP-val közösen fejlesztett Slate-tel, de az eszközök végül nem is kerültek a boltokba - valószínűleg azért, mert nem lettek volna versenyképesek az iPaddel.
Steve Ballmer továbbra is a tizenhatodik leggazdagabb amerikai a Forbes magazin szerint, a Microsoft részvényeinek 4,75 százalékának tulajdonosa, amely mintegy tízmilliárd dollárnak megfelelő értéket képvisel.
Már nem ócska az olcsó okosmobil
Már jutányos áron is lehet korrekt mobilt vásárolni: a harminc- és ötvenezer forint körüli áron elvihető modellek közül teszteltük a négy legjobb készüléket.
Már nem ócska az olcsó okosmobil
Már jutányos áron is lehet korrekt mobilt vásárolni: a harminc- és ötvenezer forint körüli áron elvihető modellek közül teszteltük a négy legjobb készüléket.
Már nem ócska az olcsó okosmobil
Már jutányos áron is lehet korrekt mobilt vásárolni: a harminc- és ötvenezer forint körüli áron elvihető modellek közül teszteltük a négy legjobb készüléket.
Lát és hall az új Xbox
Külsőre leginkább egy retró videomagnóra hasonlít az Xbox One, a Microsoft új konzolja. A játékgép tulajdonképpen egy izmos asztali PC, de egy szuper kamerát és ...
Habkönnyűek és maguktól tisztulnak a jövő ruhái
A legkeményebb télben is melegen tartó, pár milliméter vastag kabát, öntisztuló ing, amelyből még a vörösboros marharagu is kijön, és kávét tartalmazó, szagtaszító ...
Kikupálja szolgáltatásait a Google
Meglévő androidos telefonunk tudni fogja, hogy sétálunk vagy vezetünk, automatikusan átállítja magát, ha hazaértünk. Hamarosan tömegével elérhetővé válhatnak a ...
Sokat ráz, mégis nyugalmat ad az okosóra
Kipróbáltuk minden idők legjobban várt okosóráját, a Pebble-t. Az Amerikából rendelhető, e-papír képernyős, vízálló kütyü hétköznapi kvarcórára hasonlít, de agresszív ...
Mit tud az európai csodarepülő?
Az Airbus A350-es óriásgép első példánya nemrég gurult ki a festőhangárból, és első repülésére készül. Az európai mérnökök mindenben az amerikai riválist, a Boeing 787 ...
Afganisztánban maradnak az amerikai robokopterek
Jól teljesítettek a tesztfeladatokon az amerikai fejlesztésű, pilóta nélküli helikopterek. Azt ugyan még nem tudni, hogy a légierő hadrendbe állítja-e a K-Maxeket, de a ...
Amerikában mindenkit lehallgatnak - és itthon?
Amerikában minden telefonhívást rögzít az állam egyik gigaügynöksége, Magyarországon erre nincs mód. Kiszámoltuk, mennyi helyet foglalna, ha az összes hazai telefonhívás ...
Felhúztuk a maximumra a grafikát
Összeszereltük az új generációs konzolgépek vetélytársául szánt, játékok futtatására kihegyezett gamer számítógépünket. Ezen a PC-n minden játék maximális grafikai ...
Így mozizhat otthon torrentezés nélkül
Tud-e egy magyar netező úgy filmet nézni, hogy nem tölti le azt illegálisan a hálóról? Kipróbáltuk a legális házimozizást kínáló szolgáltatásokat, és megmutatjuk, miben ...
Az Országház is beférne Csernobil új szarkofágja alá
Építői szerint egy évszázadig áll majd a csernobili atomerőmű négyes blokkja fölé tervezett, csúcstechnológiás robotokkal is felszerelt új acélszarkofág. A harmincezer ...
Csúcsgépet építünk az új Playstation helyett
Mennyiből lehet egy következő generációs játékgépet összerakni a legolcsóbban? Hardveres szakik és játékfejlesztők tanácsai alapján állítottunk össze egy olyan ...
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Virágot fújnak a koszba
Tisztítanak, mégis büntetik őket. A negatív graffitisek kizárólag a koromszürke falakat használják.
Ha nincs király, jó a királynő is
300 éves a titkos szerződés, amelynek alapján életünket és vérünket ajánlottuk.