Szoftver fogyasztja és hízlalja a színészeket

Vágólapra másolva!
Egy német fejlesztésű szoftver segítségével a filmvásznon soványabbá vagy kövérebbé tenni a színészeket anélkül, hogy azoknak a szerep miatt változtatniuk kellene étkezési szokásaikon, vagy képkockánként kellene módosítani alakjukat utólag.
Vágólapra másolva!

Christian Theobalt, a Max Planck Intézet informatikai fejlesztője kollégáival egy olyan szoftvert készített, amellyel egy filmen, videofelvételen szereplő ember alakját egyszerűen át lehet szabni utólag. A Movie Reshape nevű alkalmazás komoly előnye, hogy akár amatőr videósok is tudják használni, mivel egyszerűen lehet használni. A német fejlesztésű szoftver filmiparban alkalmazott gyakorlattól eltérően úgy képes módosítani a filmre vett személyek alakját, hogy nem igényli annak képkockánként történő, azaz meglehetősen időigényes módosítását, ezt a feladatot automatikusan elvégzi.

A programmal bizonyos ésszerű határok között utólag is lehet módosítani a szereplő testsúlyát, magasságát, izmainak mennyiségét, mellbőségét, derékbőségét, illetve a lábak hosszúságát is. Mint az a fenti videón is jól látszik, az eredmény a digitális manipuláció ellenére rendkívül élethű látványt állít elő - számolt be a New Scientist.

Theobalt és csapata ezt úgy érte el, hogy százhúsz különböző alakú nőről és férfiról készítettek eltérő pózokban háromdimenziós modelleket, ezek szolgálnak az átalakítás alapjául. A szoftver a videón látható színészről egy virtuális modellt készít, erre húzza rá az eredeti alakot, majd végzi el az átalakításokat a megadott paramétereknek megfelelően.

Egy ilyen megoldás használata jelentős könnyebbséget jelent majd a színészeknek, akiknek egy szerep kedvéért nem kell többé lefogyniuk vagy meghízniuk, esetleg kigyúrniuk magukat. Emellett készítői szerint a reklámiparban is nagy sikere lesz, mert az ügynökségek gyakran egyazon terméknek több hirdetést is forgatnak eltérő szereplőkkel, hiszen a világ egyes térségeiben eltérő a szépségideál. Ugyanakkor a német fejlesztésű szoftvernek megvannak a korlátai: csak olyan jelenetekben használható, amikor a szereplő jó elkülönül a háttértől, és mozgása során a színészt ideiglenesen sem sem takarják el objektumok.