Batmobillal és rendőrrobottal versenyeztek az egyetemisták

Vágólapra másolva!
Egy sportos Batmobil, egy rendőrségi terepjáró és a Kelly hőseiből ismert dzsip állt rajthoz kilenc másik autóval együtt a Budapesti Műszaki Egyetem robotversenyén. Az egy félév alatt tervezett és megépített masináknak mindenféle emberi beavatkozás nélkül kellett teljesíteniük az egyetem aulájában felépített akadálypályát.
Vágólapra másolva!

Semmi értelme egy olyan eszköznek, amelyre folyamatosan figyelni kell, jól végzi-e a dolgát. Lusták vagyunk, azt szeretjük, ha ott lehet hagyni az eszközeinket, működjenek nélkülünk. A BME robotversenyének filozófiája illeszkedett az emberi természethez: a diákok által egy félév alatt elkészített masináknak úgy kellett teljesíteniük a feladataikat, hogy gazdáik nem nyúlhattak hozzájuk, s nem adhattak parancsokat sem a bekapcsolózsinór meghúzása után. A robotautókra változatos kihívások vártak a szigetelőszalagból és faakadályokból összeállított pályán. Be kellett parkolniuk a garázsba, fel kellett küzdeniük magukat az emelkedőn, kicsúszás nélkül kellett bevenniük a gyorsasági szakaszt záró kanyart.

A legnehezebb feladat a cél előtt várt a robotra, itt ugyanis a pályát kijelölő fekete vonalat elhagyva kellett megkerülniük egy akadályt, majd visszatalálni a pályára és begurulni a célba. Bár a kihívások egy része még távirányítással vezetve is nehéznek tűnne, az autók fele képes volt legalább egyszer teljesíteni a távot, igaz, némelyikük a célba betolta a kikerülendő akadályt is.

Végy egy távirányítású autót!

A csapatoknak nem a nulláról kellett kezdeniük az építkezést, a kezdőcsomagban megtalálhattak egy távirányítós autót, egy processzorkártyát és egy hozzá való bővítőkártyát. A különböző szenzorok, kapcsolók, LED-ek és kamerák beszerzésére pedig ötvenezer forintot biztosított a versenyt rendező Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék.

El se induló és tökéletes kört futó járgányok is voltak

A közös alap ellenére a rajthoz álló tizenkét robot formája nagyon változatos volt. Akadt olyan csapat, amelynek jutott ideje új karosszériát tervezni, mások szigszalaggal és hőlégfűvóval alakították Batmobilszerűvé a járgányt. A mezőny legszebb gépe pedig teljes rendőrségi festéssel és folyamatosan villogó piros és kék fényekkel is fel volt szerelve.

Nem mindenkinek jutott azonban ideje ilyen finomságokra. Volt robot, amelyen egy kartonlap jelképezte a karosszériát, mert "így hasonlít a Mars roverre". Egy másik járművön a szenzorokat tartó keret Legóból készült, ami ugyan minden ütközés után darabokra esett, de az elkészítés nem vett igénybe túl sok időt. Hasonlóan egyszerű megközelítést választottak annak a robotnak a tervezői is, amelyik a távirányítós autó alvázából és egy számítógépház kiszerelt oldallapjából állt, és egy ismert járműre sem hasonlított.

Az első körök a legjobbak

A csapatok három módon szerezhettek pontot: az érvényes kör megtételéért 17 pont járt, emellett a garázsba való beparkolásra, valamint a legjobb köridőre pluszpontokat osztott ki a zsűri. A robotépítők dolgát nehezítették a lemerülő akkumulátorok, az ütközések után görbülő-törő szenzorsorok, és persze a programozási hajrá után egyre inkább megjelenő fáradtság is. Ezek a tényezők tették érdekessé is a versenyt, volt, hogy az első futamon még tökéletes kört futó robot másodjára el sem indult, vagy a kicsit bátrabbra, gyorsabbra hangolt szoftver miatt lendületből vitte el a kocsi az akadályokat.

Forrás: [origo]
Az akkumulátor lemerülése okozta a legnagyobb gondot

A közönségre nem lehetett panasza a csapatoknak - amelyik masina képes volt elhagyni a rajthelyet, az biztatást is kapott. Azokat a gépeket pedig, amelyek - az egyre gyengébben teljesítő szenzorok miatt - nem ismerték fel a rövidítési lehetőségeket, külön taps köszöntötte.

Nem csak játék

Azt, hogy a robotos akadályverseny nem csupán játék, dr. Tevesz Gábortól, a tanszék docensétől tudtuk meg. A verseny a diákok egyik tárgyának záróeseménye, amivel akár 1-2 jegyet is javíthatnak a vizsgaeredményen. Az egy féléven keresztül tartó építkezős tárgyat az elméleti képzés melletti hasznos gyakorlatnak szánta az egyetem. A motorok hajtásától a szenzorok kezeléséig mindent a csapatoknak kell kitalálniuk, a készen kapott autó csak alapul szolgál.

Az Euroboton már komolyabb kihívások várják a csapatokat

Nem csak a RobonAUT nevű robotika versenyben érintett a BME. Az egyetem csapata 2003 óta rendszeres résztvevője az Eurobot nevű megmérettetésnek. Ezen a versenyen az út megtalálása csak az első feladat, az emberi beavatkozás nélkül dolgozó robotoknak figurákat kell mozgatniuk,, megfelelő színű golyókat kell összegyűjteni, sőt arra is volt példa, hogy műanyag palackokat, góliátelemeket és üdítősflakonokat kellett szétválogatniuk és a megfelelő tárolókba vinniük a gépeknek.