Vágólapra másolva!
Bár az Apple korábban cáfolta, hogy új táblaszámítógépének gyártásában zavarokat okozott volna a Japánt sújtó természeti katasztrófa, egy  technológiai elemzőcég szerint  az üzemek leállása miatt nem áll kellő mennyiségű flashmemória és akkumulátor a gyártó rendelkezésére.
Vágólapra másolva!

Az IHS iSuppli elemzőcég tanulmánya szerint az iPad 2-ben több olyan főalkatrész is megtalálható, amelyeket olyan japán üzemekben gyártanak, amelyek működését a földrengés miatt felfüggesztették. Ezek egyike a Toshiba által gyártott flashmemóriás háttértár, illetve egy Elpida nevű gyártó által előállított memóriamodul is. Ezenkívül a táblagép mozgatásának érzékelésére használt digitális iránytű, az extra vékony kivitelű akkumulátor és nagy valószínűség szerint az érintőképernyő ütésálló üvege is a szigetországból származik.

A társaság szakértői egy iPad 2-t alkatrészeire bontottak szét, és a komponensek vizsgálatával próbálták meg beazonosítani azok származási helyét, ami bizonyos hardverek esetében lehetséges volt, mások esetében azonban nem.

Nem minden hardvert lehet máshonnan beszerezni

Az iSuppli szerint a Japánból származó alkatrészek egyes típusait, például a flashmemóriás háttértárat és a memóriát más beszállítóktól is be tudja szerezni az Apple. Ugyanakkor az érintőképernyő speciális üvegének és elektronikus iránytűjének a beszerzése más forrásból problémás lehet, mivel ez az alkatrész a beépített gyorsulásmérővel és a giroszkóppal összhangban működik csak helyesen, ezért nem lehet egyszerűen egy másik gyártó termékére lecserélni.

Bár az utóbbit előállító üzem maga nem sérült, a földrengés okozta károk miatt nem tudják megoldani az alkatrészek elszállítását a megrendelőhöz. A BBC beszámolója szerint többek közt a Sony Ericsson, a Sony és a Toshiba jelezte, hogy a katasztrófa miatt gyártási nehézségei adódtak. A Lenovo képviselője úgy nyilatkozott, hogy a termeléskiesés a raktárkészletek átfutási ideje miatt nem azonnal, hanem a következő negyedévben érezteti majd hatását.

Az autóipart is érinti a földrengés

Az elektronikai eszközök gyártói mellett az autóipart is érinti a földrengés, a legnagyobb mértékben a Nissant, amelynek motorok összeszerelését végző üzemei az epicentrum közelében találhatók. A társaság szoros együttműködésben van a Renault-val, így ez a cég szintén érintett, de az amerikai General Motors is leállította egy amerikai üzemét, mivel japán beszállítóitól nem érkeztek meg hozzá az alkatrészek. Kisebb mértékben a BMW, Peugeot, Fiat és Volkswagen márkákat is érinti a katasztrófa.