Okostévén dolgozik az Apple

Vágólapra másolva!
Okostévé tervezésébe kezd az Apple a pletykák szerint. A cég kétszer már megpróbálkozott a tévézés megváltoztatásával, ám egyik Apple TV sem lett sikeres.
Vágólapra másolva!

Többször próbálta meg bevenni az Apple az emberek nappaliját, de eddig sosem sikerült átütő eredményt elérnie. Legközelebb az iPaddel jutott a cég a célhoz, ám a táblagép kijelzőjén látható kép a legritkább esetben jut el a tévék képernyőjére. Az Apple még nem szállította azt a technológiát, ami az egész lakás szórkoztatóközpontja lehet.

Forrás: Apple
Nem lett átütő siker az Apple TV médialejátszó

A Morgan Stanley nemzetközi bankcsoport befektetőknek küldött levele szerint az Apple ismét olyan eszközön dolgozik, amivel a nappali feletti uralomra törhet. Az elemzők ázsiai információkra alapozva gondolják, hogy az Apple következő kütyüje egy okostévé lehet. Egy Apple okostévé lehetőséget biztosítana a cégnek, hogy egy készülékben egyesítse a tévés tartalmakat, a játékokat, a kábéltévés műsorok rögzítését és a FaceTime videochatet - írta Katy Huberty, a Morgan Stanley elemzője.

A készülék piacteremtővé válhatna, úgy ahogy az iPad is megteremtette a saját kategóriáját. A tévét és számítógépet egyesítő eszközben nem csak a Morgan Stanley hisz, Gene Munster, a Piper Jaffray befektetési bank elemzője régen vallja, hogy a közeljövőben a hálózatra köthető tévét ad ki az Apple. A szakértő szerint a cég 1,4 millió készüléket tudna eladni, ha kiadná az okostévét, ez pedig 2,5 milliárd dollárral növelné meg éves bevételét.