Repülő terepjárójuk is lesz az USA kommandósainak

Vágólapra másolva!
Nemcsak keménységükkel tűnnek ki az Oszama bin Ladent is likvidáló amerikai Navy SEAL-ek a világ katonái közül, hanem csúcstechnológiás felszerelésükkel is. A haditengerészet kommandósai lopakodó helikopterrel, a harcteret megfigyelő robotrepülővel, automata felderítőegységekkel és szuperszemüvegekkel javítják esélyeiket a harctéren.
Vágólapra másolva!

A tengerészet SEAL különleges egységei között is elitnek számít az a csoport, amely vasárnap éjjel egy katonai műveletben végzett Oszama bin Ladennel. A katonákat nemcsak a jelentkezők 80-85 százalékát kiszűrő kiképzés, hanem az amerikai hadsereg számára elérhető csúcstechnológia is segítette.

Már a kommandósok által használt helikopterek is eltértek az Egyesült Államok hadseregének több alakulata által használt Black Hawkoktól. A SEAL Team Six egyik helikoptere az akció közben meghibásodott, ezért azt a kényszerleszállás után az alakulat tagjai felrobbantották. A járműbe épített technológia, a szenzorok ugyan elpusztultak, ám a gép farokrésze megmaradt. A szakértők megállapították, hogy a farokrotor több lapátot tartalmazott, jelentősen lecsökkentve a helikopter keltette zajt. Amennyiben a főrotoron is hasonló módosításokat hajtottak végre, a jármű valóban lopakodhatott a levegőben.

Forrás: AFP/U.S. Air Force
Küldetésre indul a Seahawk: a haditengerészet is a saját képére formálta a Black Hawkot

Az Aviation Week szerint az átalakított Black Hawkot ezüsttartalmú festékkel festették le, amely a hőkereső rakéták és az infravörös tartományban működő megfigyelőeszközök ellen hatékony. Hasonló festéket alkalmazott a hadsereg a helyből felszálló V-22-es Osprey gépek álcázására is.

Robot néz be a sarok mögé

A kommandósok akcióját a Lockheed Martin által gyártott RQ-170-es típusszámú, lopakodóképességekkel rendelkező Sentinel robotrepülőgép figyelte meg. A robotrepülő által biztosított élő videoközvetítést nézték a katonai és civil döntéshozók az akció alatt. A Bill Sweetman katonai repülési szakíró által "kandahári bestiának" elkeresztelt szigorúan titkos berendezés egyáltalán nem rendelkezik fegyverekkel, elképzelhető viszont, hogy a bevetésen részt vevő katonákhoz is tud képet sugározni.

Forrás: Wikipedia
Folyamatos videoközvetítést nyújt a harcokról a Sentinel robotrepülő

Ha a földi egységek látják a Sentinel képét, akkor a kommandósok nemcsak azt tudják pontosan, hogy mi vár rájuk a következő sarok mögött, hanem az egész városról pontos információjuk van, mintha csak egy stratégiai játékot játszanának.

Felderít a sörösdoboz

A negyvenperces akció valószínűleg kevés volt ahhoz, hogy a SEAL-ek az összes játékukat kipróbálják. A Recon Robotics által gyártott, sörösdoboznyi méretű eszközt távirányítással lehet bejuttatni a felderítésre váró épületekbe, hogy szétnézzen a katonák helyett. A készülék kamerája remekül teljesít rossz látási viszonyok között, nagy antennáinak hála pedig 30 méternyi távolságra képes elküldeni a jelet zárt térben, falon keresztül.

Forrás: Recon Robotics
Scout Throwbot: a kommandósok távirányítós játéka

A felderítőrobotnak nem csak kommandós verziója van, a Recon Robotics elkészítette a hajómászásra alkalmas mágneses kerekű verziót, valamint a rendőri variánst is.

Automata szemüveg és repülő autó

Több lencsével érkeznek meg a konfliktusba az amerikai katonák, egy-egy párral az előforduló összes fényviszonyhoz. A cserélhető lencsés szemüveg helyett azonban már tesztelik a következő generációs megoldást, amely a lencse anyagába ágyazott anyagnak köszönhetően a másodperc törtrésze alatt képes besötétedni és kivilágosodni. Az FTPE (Fast-Tint Protecting Eyewear, gyorsan sötétedő védőszemüveg) nevű eszköz a borostyán, kék, sötétszürke és áttetsző állapotok között állítható. A szemüveg automatikusan is tud váltani a különböző árnyékolási szintek között, és egy gombbal is lehet szabályozni a színét. Az FTPE szemüveget egyelőre csak kiképzés közben használják a tengerészgyalogosok. Az éles bevetésekre a megszokott cserélhető lencsés kerettel vagy éjjellátóval indulnak.

Forrás: Wikipedia
Még csak olajfestményeken létezik a helyből felszálló, összkerékhajtású repülő

Még csak a projekt elindításához szükséges pénzösszeget ítélték meg az AAI Corporation számára, de az amerikai lehet a világ első hadserege, amely hadra fogható repülő autókkal rendelkezik. A Transporter TX kódnévvel rendelkező jármű a Hummeréhez hasonló terepjáró-képességgel rendelkezik majd, helyből tud felszállni 450 kilogramm teherrel, és háromezer méterre tud felemelkedni. A tervek szerint a repülő terepjáró vezetéséhez nem kell képzett pilótának lenni, az egyszerű katona is tudni fogja majd kezelni.