A Salesforce.com intenetes szolgáltatócéggel közösen látott hozzá a Toyota autós közösségi oldala kifejlesztéséhez. A gyártónak ez a második frissen indult internetes projektje, a cég a múlt hónapban adta hírül, hogy állandó internetkapcsolattal rendelkező autók tervezésén dolgozik a Microsofttal közösen.
"A közösségi hálózatok megváltoztatják az emberi kapcsolatokat és a kommunikációs módokat, az autóknak pedig követniük kell ezt a fejlődést" - nyilatkozta Tojoda Akio, a Toyota elnöke az együttműködés bejelentésekor.
A Toyota Friend nevű oldalon ugyanúgy chatelhetnek majd a sofőrök az autóikkal, ahogy a Facebookon vagy a Twitteren az ismerőseikkel tennék. Az autóknak profiljuk lesz a rendszerben, a fontos információkat azonban nem csak itt, hanem sms-ben és e-mailben is meg tudják osztani tulajdonosukkal. A kettős figyelmeztetésnek köszönhetően a sofőrt nem éri meglepetésként, ha fogytán van a benzin vagy lemerült az akkumulátor.
A hálózati kapcsolat nem csak a közösségi funkciók miatt lesz lényeges. Ezen keresztül érik el a járművek a Toyota zenés és navigációs digitális szolgáltatásait. Az emberek által használt közösségi oldalakkal is összeköthető Toyota Friend hálózat először Japánban lesz elérhető jövőre a cég hibrid és elektromos autóiban.
Nem csak a kalózok szerint őrült meg a zeneipar
Nem tartják követendő ötletnek az illegális letöltésen ért felhasználók vegzálását a hazai legális online zeneboltok működtetői, akik szerint az ACTA egyezmény ...
Nem csak a kalózok szerint őrült meg a zeneipar
Nem tartják követendő ötletnek az illegális letöltésen ért felhasználók vegzálását a hazai legális online zeneboltok működtetői, akik szerint az ACTA egyezmény ...
Roboturalomtól rettegnek a brókerek
A világ tőzsdéin már egyre nagyobb arányban kereskednek szoftverek az értékpapírokkal. Az algoritmusok nem csupán nagyságrendekkel gyorsabban képesek reagálni bármilyen ...
A tökéletes gépet építik a kávéhackerek
A kávé az emberek többségének a reggelt elindító ital, az ebéd utáni álmosságot megtörő fekete lé, az igazi rajongóknak azonban több ennél. Ők azok, akik ízről ismernek ...
A küszöbön áll a hazai torrentháború
A legnagyobb SMS-es warezoldalakkal való leszámolás után rövidesen a torrentezőkre vadászik a magyar adóhivatal. A célkeresztben a gigantikus forgalmat lebonyolító ...
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Ennyi erővel visszatérhetnénk a bakelitlemezhez
Magyar internetezők is tüntetnek a hamisítás elleni nemzetközi megállapodás, az ACTA-egyezmény ellen szombaton. Az ellenzők szerint a megállapodás kötelezné a hazai ...
Villáskulcsot és koponyaprotézist is készít a zuglói 3D-nyomtató
Láncfűrészházat, autóalkatrészeket, akciófigurát, de akár fogpótlást és koponyaprotézist is lehet nyomtatni azokkal a professzionális 3D-nyomtatókkal, amelyek a ...
Így védheti meg gyerekét az interneten
Gyermekböngészővel, Facebook-ellenőrrel és játékok elindítását is blokkoló tartalomszűrő szoftverrel lehet gyerekbaráttá tenni a számítógépet. Egy jól feltelepített PC-n ...
Az interneten tovább repül a Malév
A Malév gépei péntektől már nem szállítanak utasokat, a cég járatait szimulátoron indító virtuális légitársaság azonban a téli menetrend alapján folytatja működését. A ...
Halálos fenyegetéssel sem lehet megállítani a Pirate Bayt
"Megjártuk a poklot, visszatértünk, és erősebbek vagyunk mint valaha" - írták a Pirate Bay torrentszájt ismeretlen működtetői, miután az oldal alapítóinak ...
Óvja meg kütyüit a fagyhaláltól!
A legdrágább okostelefon vagy laptop is tönkremehet, ha a mínusz tizenöt fokból a lakás melegébe cipeljük, sőt a pendrive-nak, hurcolós winchesternek is árthat a hideg. ...
Óvatos ígéret a Nokia új csúcstelefonja
Csúcstechnológiai szobor, műanyagba öntött csoda a Nokia új okostelefonja, amelyen először fut Windows Phone 7 szoftver. A gyakorlatilag még üres szoftverbolt miatt ...
Közel van már a mobilba épített projektor
A 3M legújabb zsebprojektora még nem tökéletes, de már képes volt velünk elhitetni: nemsokára az okostelefonunk is alkalmas lesz házimozizásra.
Megszorongatná a Passatot
Az új Avensisnek racionális érvek alapján nehéz ellenállni: nem csak jobb autó lett, hanem olcsóbb is.
Mit bír el a jég?
Félméteres jégvastagság kellett volna, hogy a jégre merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.