Harmincöt dolláros táblagépet kapnak az indiai diákok

Vágólapra másolva!
Több mint huszonötezer oktatási intézmény diákjait akarja tablettel felszerelni India. Már be is mutatták a harmincöt dollárba kerülő, Szaksat nevű, androidos táblagép prototípusát.
Vágólapra másolva!

India két informatikai csúcsszervezete, az Indiai Tudományos Intézet és az Indiai Technológiai Intézet munkatársai tervezték meg az ország oktatási számítógépét. Bár a kezdeti tervek laptopról szóltak, a Szaksatnak elnevezett eszköz végül a divatnak megfelelően tablet lett.

India nem csak kísérletezni akar a saját fejlesztésű, oktatási célú géppel. Ha a Szaksat beválik, akkor az ország huszonötezer középiskolájában és négyszáz egyetemén fogják használni. Az összes táblagépről hozzá lehet majd férni az oktatási anyagokkal teli Szaksat-portálhoz. A középiskolai diákok és az egyetemi hallgatók laptopokkal való felszerelése mellett a szélessávú hálózat kiterjesztésében is gondolkodik az indiai kormány.

A prototípus képességeiről és a tömeggyártásba kerülő modell jellemzőiről egymásnak ellentmondó hírek jelentek meg. Az biztos, hogy az eszköz wifin és drótos hálózaton tud majd kommunikálni, lehet bele SIM kártyát tenni, az oktatási anyagokat pedig memóriakártyán fogja tárolni. A tablet rendelkezik majd hagyományos USB-porttal, így lehet hozzá egeret és billentyűzetet csatlakoztatni. A harmincöt dolláros tableten Android vagy Linux fog futni, amelyre a tervezésben is részt vevő Technológiai Intézet ír oktatási szoftvereket. A tablet legnagyobb extrája, hogy napelemes töltő is jár majd hozzá.

India több nemzetközi gyártóval tárgyal, hogy a prototípusszakaszt minél hamarabb lezárhassák. Mamta Varma, az indiai humánerőforrás-minisztérium szóvivője szerint legalább egy tajvani csúcstechnológiai cég is érdeklődött a lehetőség iránt.

http://www.bbc.co.uk/news/world-south-asia-10740817