A Budapesti Műszaki Egyetem Crysys biztonsági laborjának kutatói fedezték fel azt az eddig ismeretlen Microsoft Word-szoftverhibát, amelynek segítségével a Duqu nevű adathalász kártevő bejut a számítógépekbe.
Sokáig csak a Duqu kártevő fő komponensét és adathalász modulját tanulmányozhatták a kiberbiztonsági kutatók. A mindenki által keresett telepítőt végül a BME Crysys kiberbiztonsági laborjának csapata találta meg. A speciálisan elkészített Word dokumentumot elég egyszer megnyitni, hogy a gépre felkerüljön a Duqu, és elkezdje átnézni a felhasználó fájljait.
Az iráni atomprogram hátráltatására kidolgozott Stuxnet utódjának kikiáltott kód írói egy korábban ismeretlen biztonsági rést használtak ki a károkozó elterjesztésére. A kártevőt telepítő szoftverkomponens azonosítása után a szakértők azonosítani tudták, hogyan jut be a Duqu a számítógépekbe. A Microsoft bejelentette, hogy hamarosan kiadja a szoftverhiba javítását.
Először a magyarok találták meg a Duqut
A dr. Bencsáth Boldizsár által vezetett csoport volt a világon az első, amely a Duqu által fertőzött rendszert talált. A telepítőt is ebben a rendszerben találták meg gondos elemzés után. Bencsáth szerint elképzelhető, hogy a Duqu más telepítők által is felkerülhet az áldozatnak kiszemelt rendszerekre, ám nem bukkantak még ilyen alternatív telepítő nyomára.
A telepítő felfedezésének hírét a Symantec internetbiztonsági cég hozta nyilvánosságra, a Crysys labor honlapjára csak egy szűkszavú bejelentés került fel. A bejelentés szerint eddig hat olyan rendszert találtak világszerte, amelyet a Duqu kártevő fertőzött meg. A biztos fertőzésnek számító iráni, indiai, franciaországi és ukrajnai incidensek mellett még legalább négy gyanús rendszerről tudnak a kutatók. A kódot elemző szakértők szerint a Duqu elsőleges célja, hogy ipari irányítórendszerekről szerezzen információkat. Egyelőre sem a Symantec, sem a Crysys labor nem tudta lenyomozni, hogy ki kapja meg a kártevő által összegyűjtött adatokat.
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?