Soha nem repültek még ilyen jól összehangolt robotgépek: a négypropelleres kütyük bármilyen bonyolult alakzatot képesek felvenni. A társfejlesztő cég kiléte teljesen ismeretlen.
Február elején a Pennsylvaniai Egyetem egyik kutatólaborja előrukkolt az első olyan kvadrokopterekkel - azaz négypropelleres helikopterekkel - amelyek már alakzatban képesek repülni. A tenyér nagyságú repülő masinák (amelyeket kis méretük miatt nanokoptereknek is neveznek) bármilyen előre beprogramozott formációt képesek felvenni, szenzoraik pedig annyira finomak, hogy összeütközésük szinte kizárható.
Gépek együtt mozgatására korábban volt már egy hasonló példa. Egy svájci mérnöki iskola olyan légiflottát tervezett, melynek legfeljebb tíz tagból álló tagjai vezeték nélküli hálózaton keresztül kommunikálnak egymással és teljesen automatikusan repülnek. A pennsylvaniai kvadrokopterek ennél már többet tudnak. Valós időben és előre beprogramozva is irányíthatóak, 3 dimenziós térérzékeléssel rendelkeznek, így előre betáplált adatok szerint be tudnak repülni ablakokon, de bármilyen szűk résen átsiklanak, akár libasorban is. Mint az a videón is látható, olyan finoman összehangolható a húsz gép, hogy röppályájuk nyolcas alakzatban történő keresztezése sem okoz problémát.
A kvadrokopterek másik nagyon fontos tulajdonsága, hogy távvezérlésűek és kamerával felszereltek, tehát a "pilóta" a karosszékéből ülve is bekukkanthat távoli helyek távoli pontjaira. Korábban az [origo] is kipróbált kamerás kvadrokoptereket, itt láthatja tesztről készült videós beszámolónkat.
Együtt hatékonyabbak lehetnek
Számos alkalmazási lehetőséget kínál, hogy ezek a kis gépek rendezett csoportban képesek repülni. A technológiai továbbfejlesztésével és nagyobbra méretezésével a mostaninál gyorsabb, biztonságosabb és hatékonyabb mentőakciókat lehetne vezényelni katasztrófahelyszínekre, legyen ott bármi: radioaktív sugárzás, méregző vegyi anyagok vagy vulkánkitörés. Már ekkora méretben is távérzékelési információkat lehet gyűjteni egy katasztrófa területéről.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static7.origos.hu/i/1108/20110803parrotard.jpg)
Egyszerűen irányítható, ezért remek tesztplatform a négyrotoros drón
Lehetségesek kevésbé békés célú alkalmazások is. Harckerek például már a játékszerként forgalmazott kvadrokopterekre is rakétát szereltek, a korábbi svájci rendszer iránt pedig élénken érdeklődtek a hadiipartól, ugyanis egyre több pilóta nélküli felderítő és csapásmérő repülő van, amelyek mozgásának összehangolása rendkívül hasznos lenne.
Az új eredmény hátteréről gyakorlatilag semmit sem lehet tudni. Az egyetlen elérhető hivatalos információ, hogy a fejlesztés a KMel Robotics nevű csoporttal zajlott, akik mindössze annyit írnak a holnapjukon, hogy "Nagyon sok visszajelzést és kérdést kaptunk a munkánkkal kapcsolatban. Azon vagyunk, hogy majd több információt nyújtsunk a kvadrokopterekről és a vállalatról. Mindenkinek köszönjük a figyelmet."
Fábián Tamás
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?