Évszázados trükkel tért vissza Tupac

Tupak Shakur, Coachella Valley Music & Arts Festival,
Vágólapra másolva!
Már a tizenhatodik században is ismerték az optikai illúziót, amivel a Coachella fesztiválon feltámasztották a héten Tupacot, az 1996-ban megölt afroamerikai rappert. 
Vágólapra másolva!

A régi trükkfilmekben és az elvarázsolt kastélyokban lehet találkozni azzal az eljárással, amely a Coachella fesztivál színpadára varázsolta Tupac Shakurt. Tupac két számot adott elő Snoop Dogg-gal közösen, majd egy szempillantás alatt el is tűnt a színpadról. A kilencvenes években elhunyt rapper színpadi megjelenítéséhez használt technológiát sokan háromdimenziós hologramnak vélték, azonban a koncert szervezői annál sokkal egyszerűbb megoldást alkalmaztak az illúzióhoz.

A használt megoldást Giambattista della Porta nápolyi tudós még az 1500-as évek közepén találta fel, aki egy Pepper szelleme nevű trükkhöz használta fel azt. Az illúzió megteremtéséhez csupán jól elhelyezett világításra, tükrökre és üveglapokra van szükség. A félig átlátszó tükörrel elválasztott szobában annak függvényében tűnik fel a kísértetet játszó színész, hogy melyik félszobában van világosabb. Az illúziót úgy lehet hatásossá tenni, hogy a színészt tartalmazó szobát elrejtik, a közönség pedig csak azt a termet látja, ahol eltűnik és feltűnik a szellem.

Forrás: AFP/Getty Images/Kevin Winter
Bámulatosan részletes volt a Tupac "szellem"-képe

Az illúziót John Henry Pepper után nevezték el, aki az 1860-as években tökéletesítette a módszert, alkalmassá téve arra, hogy színielőadásokon szellemeket jelenítsenek meg általa. A Pepper szelleme nevű trükk egyetlen korlátja, hogy csak sötétben működik jól az általa biztosított látvány. Mivel azonban egy koncerten nem nehéz sötétet teremteni, így a szórakoztatóipar nyugodtan élhet vele.

Csúcstechnológia nélkül életlen a kép

A Tupac-fellépés létrehozásában szerepet játszott a csúcstechnika is. A rapper képmását a Digital Domain Oscar-nyertes filmes számítógépes grafikával foglalkozó cég készítette el. A Digital Domain öregítette Brad Pittet a Benjamin Button különös élete című filmben, az ő munkájuk volt Jeff Bridges megfiatalítása a Tron: Örökség-ben.


Együtt mozgott a kivetített Tupac és a valóban élőben jelen lévő Snoop Dogg

A képmás alkotói sok részletet elárultak Tupac életre keltéséről, még azt is lehet tudni, hogy egy ilyen színvonalú fellépés ára 20 millió és 90 millió forint közé esik, attól függően, hogy milyen részletességű a műsor. Az Ars Technica technológiai szaklap szerint a fellépéshez nem egyszerű üveget és tükröket használtak, hanem a Musion Eyeliner nevű Mylar fóliára vetítettek, ami élesebb kép megjelenítését tette lehetővé. A fóliára hármas rétegben vetítették a FullHD méretű videót a rapperről. A Tupac megjelenítéséhez felhasznált projektorok összesen 54 000 lumen fényerővel sugároztak, ami mellett eltörpül az otthoni és irodai projektoroknak csupán egy-kétezer lumenes ereje.

Arra viszont nem derült fény, hogyan oldották meg, hogy a rapper tökéletesen szinkronban legyen Snoop Doggal. Továbbá az is rejtély, hogy a rapper rendkívül részletes 3D-s képmását látták-e a fesztiválon vagy korábbi élő fellépések anyagából összevágott videót.

Jöhetnek a virtuális sztárok

Tupac a sokadik a sorban, aki hologramként vagy legalábbis Pepper szellemeként tér vissza a színpadra. Korábban élt a trükkel a korábbi amerikai alelnök, Al Gore, sőt szerveztek virtuális fellépést a Gorillaz zenekarnak, amelyen a tagok jellegzetes rajzolt figurái játszottak a színpadon. Még a gazdagabb múzeumok is élnek a trükkel, a Blenheim-palotában Marlborough nyolcadik hercegének szelleme jelenik meg a Pepper-féle illúzió segítségével.


A Gorillaz rajzolt zenészei is felléptek már élőben

A technológia nem tesz különbséget a már halott, ám digitális technológia segítségével újra életre keltett és a csak a számítógépekben létező sztárok között. A Pepper-féle trükkel akár a Star Wars Cantina zenekara is fel tudna lépni, csak a fény- és hangtechnikán, valamint a grafikát kiszolgáló szerver erején múlik, hogy mi történik a színpadon.