Per a Music City, a Kazaa és a Grokster ellen

Vágólapra másolva!
Az amerikai hanglemez- és filmipar együttesen üzent hadat a Napster nyomdokain menetelő online fájlcsere-rendszereknek.
Vágólapra másolva!

Az Amerikai Hanglemezkiadók Szövetsége (RIAA) és az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA) keresetét a Music City, a Kazaa és a Grokster ellen nyújtotta be. A két szervezet képviselői a három fájlmegosztó-rendszer működését "XXI. századi kalózkodásnak" titulálták. Hilary Rosen, a RIAA elnöke szerint a naponta illegálisan gazdát cserélő zenék és filmek jogos tulajdonosai nem szemlélhetik tétlenül az ehhez hasonló tevékenységet, "különösen akkor, amikor a törvényes online zene- és filmforgalmazás beköszöntése a küszöbön áll".

A hálózatokon található szerzői jogokkal védett anyag forgalma érzékenyen érinti a jogtulajdonosakat, az ingyen hozzáférhető zenék és filmek népszerűsége töretlen: a WebNoize becslése szerint a fenti három hálózat, valamint a Gnutella, az AudioGalaxy és az iMesh több mint 3 milliárd letöltést tudhatott magáénak augusztus folyamán. A hálózatok együttes forgalma még a Napster februárra becsült 2,79 milliárdos forgalmát is meghaladja.

A sikeresen térdre kényszerített Napsterrel szemben a Music City, a Kazaa és a Grokster keményebb diónak bizonyulhat. Míg a korábban bezáratott hálózat központi szervereket használt a fellelhető zeneszámok indexelésére, az utóbbi három és a Gnutella működésének alapját az amszterdami FastTrack cég hasonló elnevezésű technológiája biztosítja, mely a rendszeren éppen "online" gépeket fésüli át. A cégek képviselői jelezték, ők hiába szüntetik be működésüket, a rendszer tovább élhet, hiszen a hálózatba történő belépéshez csak egy szoftvert kell installálni, amely számos csatornán keresztül beszerezhető.

Az ilyen jellegű vállalkozások mellett a zeneipar nagyjai is az online zeneterjesztés küzdőterére lépnek. Az ígéretek szerint rövidesen startoló MusicNet és PressPlay mellett a Bertelsmann által életben tartott, további perekkel küszködő Napster is visszatérésre készül.