Szabadalmi per a Google ellen

Vágólapra másolva!
Egy versenytársa a keresőszolgáltatásában használt technológia jogtalan felhasználásával vádolja a népszerű keresőt működtető vállalatot.
Vágólapra másolva!

A keresés teljesítménye szerint szolgáltatásai után fizettető Overture - korábban GoTo - nevű cég bejelentette, hogy jogi keresetet nyújtott be a népszerű keresőmotort üzemeltető Google ellen. Az Overture szerint a vállalat jogtalanul használja azt a technológiáját, amellyel a keresőmotor olyan helyekre irányítja a felhasználót, ahol a hirdető is reklámozza termékeit vagy szolgáltatásait - és a hirdető a látogatottság alapján fizet a keresőmotor cégnek.

Az Overture idén már indított pert a FindWhat.com ellen ugyanezen szabvány megsértése miatt, amely meghatározó komponense a FindWhat "bid-for-placement" és "pay-for-performance" technológiáinak. A Google természetesen tagadja a vádat, bár a per nem érte váratlanul az Overture korábban indított perei fényében. Az Overture ragaszkodik szellemi tulajdona megóvásához, hiszen kifejlesztése több ezer munkaórába és dollár tízmilliókba került. A Google - mely a Nielsen/NetRatings adatai szerint februárban a világ harmadik legnépszerűbb keresőszolgáltatása volt - a viszontválaszt egyelőre nem kommentálta.

Korábban:

3 milliárd weboldal a Google indexében