Oroszlán Szonja: nem neten ismerkedek

Vágólapra másolva!
A Valami Amerika című film sztárjával az internettel való kapcsolatáról beszélgettünk.
Vágólapra másolva!

Mi az, ami téged leginkább az internethez köt, mire használod a hálót?

Elsősorban levelezni szoktam, nagyon sok ismerősöm van, akikkel leginkább csak így tudok vagy így a legkényelmesebb kommunikálni. Sokáig csak esetlegesen, elég ritkán használtam az internetet, de az utóbbi időben szinte nap, mint nap felcsatlakozom. Ebben nagy szerepet játszik az is, hogy nemrégiben nyitottam egy olyan, néhány helyen publikusan is közzétett mailcímet, ahová bárki írhat, elküldheti kérdéseit vagy véleményét.

Miről szólnak ezek a levelek?

Szerencsére legtöbbször csupa jóról. Sokan írják, hogy nagyon tetszett nekik a Valami Amerika és annak is nagyon örülök, hogy a színházi munkámra szintén érkeznek visszajelzések.

Ha jól tudom, több darabban is látható vagy. Jelenleg min dolgozol?

A Vígszínháznál éppen most próbálom Gorkij a Nyaralók című színművét, ennek május végén lesz az első előadása. Emellett több darabban, így például a Dzsungel könyvében, a Képzelt betegben és a Furcsa párban is játszom.

Visszatérve az internethez, említetted, hogy leginkább levelezésre használod. Ezen kívül?

Még elég kezdő vagyok ezen a "pályán", emellett az időm is meglehetősen kevés, ezért leginkább csak a színházi szakmával kapcsolatos oldalakat szoktam látogatni. Nemrégiben van otthoni kapcsolatom is, így a jövőben talán több időm lesz a szörfölésre.

Sokan az interneten keresztül is ismerkednek. Erről mi a véleményed?

Régebben elég furcsa dolognak tartottam, de az utóbbi időben több ismerősem is pozitív tapasztalatokról számolt be ezzel kapcsolatban. Szerintük a névtelenség nagy segítség lehet a kezdő lépéseknél. Mindazonáltal nem valószínű, hogy én magam kipróbálom, én jobban szeretem a hagyományos formát.

Ma már számos ember használja valamilyen formában az internetet, elmondható, hogy a mindennapok szerves részévé vált. Mi az, amiben szerinted valami újat, változást hozhat?

Az egyszerűség lehet a kulcsszó. Az internet jócskán leegyszerűsítheti a világgal és így az élettel való kapcsolatot. Most, hogy jóval inkább a háló közelében leszek, talán én is sokkal inkább megtapasztalhatom a jótéteményeit.

Gricz István