Istenkáromló honlapokat tiltottak be

Vágólapra másolva!
Olaszországban öt olyan internetes honlapot is betiltottak, amelyek ellen azok "istenkáromló" tartalmai miatt pert indított a Szentszék hivatalos lapja, a L'Osservatore Romano.
Vágólapra másolva!

Mint azt a lap keddi száma megírta, az olasz pénzügyőrség a római államügyész rendeletére "elkobozta" - vagyis befeketítette azt az Egyesült Államokban készült weboldalt, amely Isten és Szűz Mária nevét "megismételhetetlen szövegkörnyezetben" használta. Négy másik honlap is hasonló sorsra jutott a L'Osservatore keresetét követően.

A pénzügyőrség két évig tartó vizsgálata során egyúttal leleplezett egy olyan internetes kereskedelmi hálózatot is, amely hasonló "istenkáromló" feliratokkal ellátott trikókat árusított a világhálón keresztül. "Ez a nagyszerű eredmény mutatja, hogy komoly és szigorú vizsgálatokkal el lehet kerülni, hogy az értékes kifejezési
szabadságot olyasmire használják, ami sértheti mások érzékenységét és méltóságát" - méltatta a döntést a vatikáni lap.

II.János Pál pápa több ízben is kijelentette, hogy támogatja az internet terjedését, egyben azonban figyelmeztetett a nemkívánatos felhasználás veszélyeire. Legutóbb május 12-én szólt a témáról. A szentatya ekkor bejelentette, hogy jövőre közös elmélkedést kezdeményez az internetről, mint az Evangélium hirdetésének új
fórumáról - idézi fel az AFP.