A Microsoft betiltotta a fájlcserélők használatát

Vágólapra másolva!
A törvénysértések elkerülése érdekében, valamint a külső támadásoktól való félelem miatt a Microsoft dolgozói a jövőben munkahelyükön nem csatlakozhatnak fájlcserélő hálózatokhoz.
Vágólapra másolva!

Július 25-én a vállalat több mint 50 ezer dolgozóját e-mailben arra figyelmeztették, hogy az ún. peer-to-peer (P2P) fájlcserélő hálózatok használata jelentős jogi, biztonsági és egyéb problémákat vet fel, ezért nem engedélyezik annak használatát a munkahelyein. Ezeken a hálózatokon javarészt MP3 zenék és egyéb fájlok (filmek, szoftverek) közzététele folyik, ami az esetek döntő többségében a szerzői jogok megsértésével jár együtt. A P2P hálózatok felhasználója saját számítógépének tartalmát is hozzáférhetővé teheti a világhálón.

Törvényes hackerek az MP3 ellen/techbazis/multimedia/20020724torvenyes.html

A Microsoft egyébként ugyanazon a napon küldte szét a fájlcserélőkkel kapcsolatos felhívását dolgozóinak, amikor az amerikai törvényhozás elé került az a törvényjavaslat, amely lehetővé tenné a jogtulajdonosok számára, hogy legális hackertevékenységet folytassanak azon felhasználók ellen, akik kalózmásolatokat tesznek elérhetővé gépükön. A szoftveróriás felsővezetése úgy véli, bár léteznek legális felhasználási módjai a P2P hálózatoknak, ha szerzői jogokkal védett tartalmakhoz való hozzáférésre használják őket, az ellenkezik a Microsoft vállalati politikájával.

Mindezek mellett a vezetés annak is hangot adott, hogy a fájlcserélő programok céges szervereken keresztül történő használata jelentősen megnöveli egy külső támadás lehetőségét, azokon újfajta vírusok kerülhetnek a gépekre, vagy belső használatra szánt dokumentumok juthatnak illetéktelenek kezére. A vezetés egyben arra is felhívta a figyelmet, hogy esetenként monitorozni fogják a belső hálózatot a fájlmegosztó szolgáltatások használata után kutakodva.