A templom egere - Az internetről lelkészeknek

Vágólapra másolva!
Többezer magyarországi lelkipásztor ingyen juthat ahhoz az új kötethez, mely az egyházi internetes munka áttekintése mellett többek közt a honlapkészítéshez is segítséget nyújt. A könyv szélesebb közönséghez írt kiadása kereskedelmi forgalomban is kapható lesz.
Vágólapra másolva!

A templom egere - Internetről lelkipásztoroknak címmel a napokban kapják kézhez a történelmi egyházak lelkészei azt a kiadványt, amelyben az internet használatával, egyházi alkalmazásával kapcsolatos ismereteket foglalja össze a Magyar Keresztény Internet Egyesület és a Harmat Kiadó. A kiadók közleménye szerint a Széchenyi-terv keretében elnyert anyagi támogatás lehetővé teszi, hogy a könyv ötezer példánya ingyenesen jusson el a lelkipásztorokhoz. A kötet ingyenes példányait a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának tagegyházaihoz, illetve a megfigyelői státusszal rendelkező egyházakhoz juttatják el: 2500 kiadványt a katolikusokhoz, 1500-at a reformátusokhoz, 600-at pedig az evangélikusokhoz. A fennmaradó 400 példányon a kisebb egyházak osztoznak. Az egyházak vállalták, hogy a kiadványokat eljuttatják lelkipásztoraikhoz.

A kötet és annak CD-melléklete a 2000-ben alakult Magyar Keresztény Internet Egyesület szakértőinek egyéves munkájával készült el. A könyvhöz Ittzés János evangélikus püspök és Korzenszky Richárd, a Tihanyi Bencés Apátság perjele írt előszót. A kötet áttekinti az egyházi internetes munkát, a modern technika alkalmazásának lehetőségeit, továbbá segíti az elektronikus levelezés, az internetes keresés és a honlapkészítés elsajátítását. A CD - internet használata nélkül - több mint hetven magyar keresztény honlap anyagának böngészését teszi lehetővé, emellett magában foglalja a Magyar Keresztény Portál honlap-adatbázisának teljes anyagát, azaz félezernél több magyar keresztény honlap címlistáját.

A kezdeményezés megvalósításában a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa nyújtott segítséget. A kiadvány létrejöttét ajánlásával támogatta Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára, Bölcskei Gusztáv püspök, a református egyház zsinatának lelkészi elnöke, valamint D. Szebik Imre, az evangélikus egyház elnök-püspöke.

A kötet más borítóval, A templom egere - Internetről nem csak lelkipásztoroknak címmel kereskedelmi forgalomban is kapható lesz.