Továbbra is megosztott a távközlési piac

Vágólapra másolva!
Az alternatív távközlési szolgáltatók továbbra sem elégedettek a liberalizáció utáni piaci helyzettel, ezzel szemben a Matáv vezérigazgatója szerint az új piaci szereplők nincsenek felkészülve a versenyre. Többek közt erről, valamint az internetellátottság hazai helyzetéről és a mobiltelefonok térnyeréséről esett szó egy budapesti távközlési konferencián.
Vágólapra másolva!

Számos hazai távközlési vállalat és a kormányzati szféra képviselői szólaltak fel a Budapest Business Journal (BBJ) gazdasági hetilap által szervezett konferencián. Az augusztus 28-i találkozó résztvevői között szerepelt többek közt Frischmann Gábor, a Hírközlési Felügyelet (Híf) elnöke, Straub Elek, a Matáv, Törő Csaba, a PanTel, valamint Drajkó László, az Axelero Internet vezérigazgatója. Kovács Kálmán, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium vezetője élő videokapcsolaton keresztül köszöntötte a résztvevőket. Az eseményen nagy teret kaptak a távközlési piac liberalizációjának kérdései, a terítéken szerepelt továbbá a fix vonalas és a mobiltelefónia viszonyának, valamint az internetellátottság hazai helyzetének elemzése is.

Drajkó: Megfizethető az internet Magyarországon

Utóbbival kapcsolatban a felszólalók leginkább a szélessávú hozzáférések terjedésének gyorsítását és a személyi számítógépek számának növelését tartották fontosnak. Drajkó László, az Axelero Internet vezérigazgatója szerint a világhálóhoz történő hozzáférések mutatói nem annyira a szolgáltatások magas árai, mint inkább az otthonokban használt PC-k kis száma miatt alacsonyak. Drajkó szerint előbbit az is alátámasztja, hogy a magyarországi internet-előfizetések számának növekedését sem a 150 forintos éjszakai díjstop 1999-es bevezetése, sem az ingyenes szolgáltatók későbbi megjelenése nem serkentette a korábbinál gyorsabb ütemre.

Az Axelero vezérigazgatója szerint az internetezéshez kapcsolódó távközlési tarifák ára elfogadhatónak mondható, ugyanez azonban nem érvényes az árrendszer struktúrájára. A fogyasztó szemszögéből idegenül hat az internetezés havi költségének összetett elszámolása: a teljes összeg a különböző díjazású időszakokra számlázott díjakból és az internet-előfizetés díjából tevődik össze, a számolás sok esetben bonyolult, az előfizetők szívesebben látnának egy olyan rendszert, mely érthetőbben közli az internetezés költségeit. Ehhez járul az internetes telefonköltség telefontársaságok és internetszolgáltatók közötti megosztásának kérdése, mely sok helyen szintén átláthatatlan - közölte Drajkó, hozzátéve, hogy szükségesnek tartja a terület egyszerűsítését.

Bánhídi Ferenc, a Hírközlési Felügyelet alelnöke szintén átalakítaná a díjmegosztási modellt, a dial-up hozzáférés esetében pedig fontosnak tartja egy új árszabályozási struktúra kidolgozását. A többi felszólalóhoz hasonlóan Bánhídi is a magyarországi számítógéppark államilag megsegített növelését sürgeti, hozzátéve, hogy a nethasználat népszerűsítésében, terjedésében jelentős szerepe lehet a közösségi hozzáféréseknek is.

A hálózati hozzáférés minőségének taglalása terén a konferencia résztvevői egyetértettek abban, hogy a hagyományos modemes netezést felváltani hivatott szélessávú internetelérések terjedése nemcsak szükséges, de elkerülhetetlen is. Joe Zuravie, a kábeltelevíziós internetszolgáltatásáról ismert UPC Magyarország vezérigazgatója szerint a nagy adatátviteli sebességet biztosító net használata öngerjesztő folyamatot idéz elő. A gyors, sok esetben korlátlan, 24 órás elérés megváltoztatja a felhasználói szokásokat, az előfizetők bátrabban és többet használják a netet, a nagy sávszélesség révén pedig könnyebben hozzáférhetők olyan tartalmak, mint a digitális média - mondta Zuravie. A vezérigazgató a kormányzat szerepvállalását várja a szélessáv terjesztése terén, melyet különböző támogatási modellekkel - az áfaterhek módosítása, a hálózatfejlesztés, illetve a ma is meglehetősen drága kábelmodem dotációja - képzel el.

Kérdések a távközlési liberalizáció körül

A távközlési piacnyitáshoz kapcsolódó felszólalások során a legtöbbször a Matáv neve hangzott el. Törő Csaba, a Pantel Rt. első embere leginkább a magas referencia-összekapcsolási árakat tartja a szolgáltatók közötti verseny sokat kritizált hiányának. Az Alternatív Távközlési Szolgáltatók Egyesületének elnöke tisztjét is betöltő Törő szerint a 2001 decemberében liberalizált hazai távközlési piacon az uniós átlagnál is magasabb RIO-költségek lehetetlenné teszik a belépő vállalatok működését. Az összekapcsolási árakat költségalapúvá kellene tenni - tette hozzá a PanTel vezetője.

Törővel szemben Straub Elek, a Matáv vezérigazgatója szerint a távközlési liberalizáció megfelelő ütemben, sőt, a nemzetközi példákhoz képest gyorsabban halad. Straub elismerte, hogy a RIO-árak magasabbak az Európai Unió országaiéinál, ezzel együtt azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy a gazdasági szempontból hazánkhoz sokkal közelebb álló helyzetben levő Csehországban hasonlóak ezek a költségek. Irreálisak az egyesült államokbeli vagy a nyugat-európai viszonyokkal történő összehasonlítások, a távközlés hazai helyzetének mérlegelésekor sokkal inkább a fejlettségben hozzánk jobban hasonlító országokkal érdemes példálózni - figyelmeztetett a Matáv vezérigazgatója, aki szerint a versenyt és ezzel a telefontarifák csökkenését az új szereplők felkészületlensége és a vezetékes telefonok piacának csökkenése is nehezíti.

A piacnyitás körül zajló vitákkal kapcsolatban Frischmann Gábor, a Híf elnöke a felügyeleti szerv, az illetékes kormányzati szervek, valamint a piaci szereplők együttműködésének fontosságát hangsúlyozta.

Fix vs. mobil

A BBJ konferenciájának felszólalásai több ponton is érintették a vezetékes telefonok helyzetében eddig tapasztalt és a jövőben várható változást. Frischmann Gábor elmondta, hogy ma a vezetékes hívások 30 százaléka internetes csatlakozást szolgál (tehát nem beszédcélú), hozzátéve, hogy az elkövetkezendő időszakban ezen mutató gyors növekedése várható. A hagyományos telefónia szerepét más módon érintő változás annak visszaszorulása a mobilok ellenében: Magyarországon a mobiltelefon-előfizetések száma már 2001 folyamán meghaladta az analóg és digitális vezetékes vonalak számát. A mobiltelefonok térnyerése a Matáv pénzügyi igazgatója szerint az elkövetkezendő években tovább folytatódik.

A távközlési konferencián éles vitára adott okot a mobilszektor helyzetének kérdése is. Többek szerint a vezetékes és mobilpiac egyenlőtlen felügyeleti szabályzása az utóbbi téren tevékenykedő vállalatoknak kedvez a hagyományos telefonszolgáltatást kínálókkal szemben. Lakatos Péter, a Clifford Chance szakértője előadásában elmondta, hogy emiatt - többek közt, mert a mobilszolgáltatókra nem vonatkozik az egyetemes szolgáltatási kötelezettség - évente több 10 milliárd forint, valamint számos előfizető áramlik át a mobilpiacra. Annak sérelmezésére, hogy a mobilcégek a vezetékes hívások árát magasabban szabják meg, mint a mobil-mobil beszélgetést, Sugár András, a Westel vezérigazgatója kifejtette, hogy ezt természetesnek tartja, lévén hogy ez áll leginkább a mobilszolgáltatók piaci érdekeiben.

(Az [origo]-t kiadó Axelero Internet Rt. a Matáv-csoport tagja.)