Kína blokkolja a hozzáférést a Google-höz

Vágólapra másolva!
Augusztus utolsó napja óta nem lehet elérni Kínában lévő internetre kapcsolt gépekről a Google nevű népszerű webes keresőszolgáltatást.
Vágólapra másolva!

A kínai kormányzat által gyakorolt cenzúrának esett áldozatul a Google kereső. Mint ismeretes, a kínai Kommunista Párt nyíltan gyakorol kontrollt a világháló felett. A kínai internetezők csak a kormányzat által üzemeltetett szervereken keresztül férhetnek hozzá a külföldi weboldalakhoz - már amelyik felkeresését az engedélyezi.

Mindeddig azonban főként csak külföldi híroldalakhoz való hozzáférést gátolt meg a végrehajtó hatalom, most esett meg először, hogy egy internetes kereső akadt fent a kormányzat szűrőjén. A Google egyébként a kínai internetezők között is nagy népszerűségnek örvendett, akik gyakorta kínai oldalakon lévő információk után is ezen kereső segítségével kutakodtak. Noha a kínai hatóságok egyelőre nem közölték a Google kitiltásának okát, a helyi NetErase.com portál információi szerint erre azért került sor, mert a keresőn keresztül pornográf tartalmakat, valamint a nemzetbiztonságra veszélyes információkat lehetet elérni.