Jövőre indul a Sulinet expressz

Vágólapra másolva!
Magyar Bálint szerint az 1998-as kormányváltást követően végletesen lelassult a Sulinet-program. Az oktatási miniszter a program gyorsítását és az ország összes oktatási intézményének az internetre kötését ígéri.
Vágólapra másolva!

Magyar Bálint szerint az 1998-as kormányváltás után az azt megelőző kormány által elindított Sulinet lelassult. Az oktatási miniszter - az SZDSZ miskolci sajtótájékoztatóján - közölte: jövőre indul a Sulinet expressz program, ami technikai oldalról biztosítja, hogy a magyar közoktatás a XXI. századba léphessen. A szabad demokrata politikus elmondta: az újrafogalmazott célok alapján fontos e program megvalósítása, mert ennek kell biztosítani Magyarország versenyképességét az Európai Unióban, illetve megteremteni az esélyegyenlőséget az ifjú nemzedéknek.

A miniszter elmondása szerint a Sulinet expressz program segítségével szeretnék elérni, hogy 2004-2005-re az ország valamennyi oktatási intézménye a világhálóra kapcsolódjon a jelenleginél nagyobb sávszélességgel, s olyan módon, hogy alkalmassá váljék a multimédiásoktatásra. Ugyanakkor nem kívánjuk az iskolákat elzárni a családoktól, ezért jövőre olyan programot szeretnénk indítani, ami alapján az iskolákon át kedvezményesen, több éves részletfizetéssel az iskolás korú gyermeket nevelő családok otthoni számítógéphez jussanak, megkönnyítve a vásárlást, adott esetben szociális rászorultsági alapon tovább csökkentve a részletfizetés terveit - mondta Magyar Bálint.

Az oktatási miniszter fontosnak tartja, hogy az iskolákban az elkülönült informatikai laboratóriumok mellett több legyen a multimédiás oktatásra alkalmas tantermek száma. Ennek kapcsán kiemelkedően sürgős feladatként jelölte meg a digitális tankönyv-tananyag program megvalósítását, mert e nélkül nincs mit tanítani a korszerű eszközökkel.