Vágólapra másolva!
A német T-Online, Európa legnagyobb internetszogáltatója előfizetéses tartalomszolgáltatással kívánja növelni forgalmát. A vállalat televízión is elérhető tenné netes tartalmait.
Vágólapra másolva!

"Az idén ki akarjuk fürkészni, az online tartalomszolgáltatások mely területein várható a legnagyobb siker" - nyilatkozta Thomas Holtrop, a T-Online elnöke a Handelsblatt hétfői számában. "A fizetős tartalmaktól 2004-től várunk nagyobb forgalmat - tette hozzá Holtrop..

Várakozások szerint ennek ellenére a T-Online forgalmának 2004-ben még mindig 70 százalékát teszi ki az internetelőfizetés. A T-Online az internet-hozzáférést többletszolgáltatással, például vírusellenes szoftverrel minőségileg próbálja majd értékelni. A Cebit számítástechnikai szakvásáron a T-Online egy új technológiát akar bemutatni, amellyel a portálja tévékészüléken keresztül is elérhetővé tehető.

Thomas Holtrop nem nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy az anyavállalat, a Deutsche Telekom esetleg megválik a T-Online-tól. A Deutsche Telekom jó ideje tervezi, hogy - mindenekelőtt a mobilrészleg befektetései miatt- megnőtt adósságát többek között részesedés-eladásokkal akarja csökkenteni. Jelenleg 64 milliárd eurós adósságát a jövő év végéig 50 milliárd euróra akarja csökkenteni Európa legnagyobb távközlési cége.