Letartóztatták a Slapper féreg íróját

Vágólapra másolva!
Az ukrán hatóságok letartóztattak egy 21 éves fiatalembert, akit a linuxos szervereket támadó Slapper féreg elkészítésével vádolnak. Mindeközben új variánsok jelentek meg az interneten.
Vágólapra másolva!

A Slapper nevet viselő féreg Apache webszervert futtató Red Hat, SuSE, Mandrake, Slackware és Debian Linux rendszereket támad. A kártékony program az Apache egyik biztonsági hibáját kiaknázva képes a szerverekre jutni, amennyiben azokra nem lett telepítve a rést orvosló javítás. Mindemellett a Slapper a fertőzött számítógépekből olyan peer-to-peer (egyenrangú gépekből álló) hálózatot alakít ki, amely távirányítható, így akár elárasztásos támadásokat is végre lehet hajtani segítségével (mindez a múlt hét folyamán be is következett, amikor az egyik nagy internetszolgáltató, illetve egy ismert biztonsági cég hálózati kiszolgálóját próbálták meg ismeretlenek túlterhelni).

Az ukrán hatóságok szerint a veszélyes komputerférget egy 21 éves helyi fiatalember készítette. A Slapper ugyanis automatikusan egy e-mail címre továbbította az általa megfertőzött gépek IP címeit. A rendőrség megvizsgálta, hogy ezt az e-mail címet legutóljára honnan használták, s így bukkantak az előbb említett fiatalember nyomára, akit le is tartóztattak. Bár a féreg más vírusokhoz képest viszonylag kevés - körülbelül 6 ezer darab - számítógépet fertőzött meg, a napokban új, némileg eltérően működő variánsai ütötték fel fejüket a világhálón.