Több ezren maradhatnak internet nélkül

Vágólapra másolva!
Október 1-től több hazai távközlési körzetben veszélybe kerül a modemes internetelérés, miután a Hungarotel telefontársaság és az internetszolgáltatók között nem jött létre a hálózati hozzáférési feltételekkel kapcsolatos megállapodás.
Vágólapra másolva!

Megszakadtak a telefonhálózatok használatáról folyó tárgyalások az ország öt távközlési körzetében szolgáltató HTCC-csoportba (Hungarotel) tartozó cégek és az ezek szolgáltatási területein tevékenykedő internetszolgáltatók között - közölte pénteki sajtótájékoztatóján két netszolgáltató, a Prakticomp Kft. és a Békésnet Kft. A hagyományos modemes hozzáférést nyújtó internetes cégeknek hálózati hozzáférési szerződést kell kötniük a telefontársaságokkal, ahhoz hogy szolgáltatni tudjanak. A két cég szerint a Hungarotel szeptember közepén elfogadhatatlan feltételeket támasztott a vállalat távközlési hálózatát használni szándékozó internetszolgáltatókkal szemben, majd közölte, hogy október 1-től, az Axelero Internet Rt. kivételével, felfüggeszti a partnereinek nyújtott szolgáltatást.

A Prakticomp ügyvezetője elmondta, ha ez valóban megtörténik, több ezer modemes internetkapcsolattal rendelkező előfizető maradhat háló nélkül. A döntés a 32, 66, 68, 89, és a 95-ös távbeszélő körzetekben érinti az 51-es internetes behívószám használatát.

A pénteki bejelentést a HTTC nem kommentálta. Az internetszolgáltatók ugyanakkor közölték, hogy a döntést ultimátumszerűnek tartják, a helyzet orvoslására pedig felkérték az ügyben illetékes Hírközlési Döntőbizottságot.

(Az [origo] kiadója az Axelero Internet Rt.)