Írás-olvasás és bioinformatika

Vágólapra másolva!
Ha a kedves szülőt frusztrálja a gyerek matekfeladata, akkor jó lesz, ha lelkileg felkészül a még rosszabbra: a bioinformatikára. Legalábbis Amerikában.
Vágólapra másolva!

A New York-i székhelyű Cold Spring Harbor Laboratoratórium Dolan DNS Oktatási Központja előadásokat tartott Amerika-szerte, ezzel segítve a középiskolákat és főiskolákat a bioinformatika bevezetésében; a központ az új terület megismertetéséhez szükséges eszközöket is biztosította. "Ez az első alkalom a biológiatanítás történetében, amikor tanároknak és diákoknak megadatik a lehetőség, hogy ugyanolyan adatokkal dolgozzanak, mint a kutatók, és ugyanolyan időintervallumban" - nyilatkozta David Micklos, a Dolan Központ igazgatója. A központ célja, hogy minél szélesebb körben oktassa a genetikát. A Howard Hughes Orvosi Intézet támogatásával több ilyenfajta előadást szervezett az elmúlt három évben, és a jövő évben újabbat terveznek.

A diákoknak nem csak akkor kell ismereteket szerezniük a génkezelésről, ha biológiai pályára készülnek. "A legtöbb biológiai felfedezés évszázadunkban a DNS-hez és a genetikához kapcsolódik majd" - véli Robert Sylwester, az Oregon Egyetem professzora. "Tekintettel az összes morális, etikai, gazdasági és politikai döntésre, amely az ilyenfajta felfedezések nyomán születik majd, hogyan élhetünk felelős állampolgárként, ha nem ismerjük a hátterét?" - teszi fel a kérdést a professzor.

(A teljes cikk a Számítástechnika november 19-én megjelenő, 47. számában olvasható.)