Internet másfélezer önkormányzat számára

Vágólapra másolva!
Lezárult az informatikai minisztérium pályázata, mely az önkormányzatok internet-hozzáférésének kiépítését támogatja. A másfélezer sikeres pályázó számára jövő év elején kezdik meg a hálózati kapcsolat kiépítését.
Vágólapra másolva!

A kormány célkitűzése szerint minden hazai önkormányzat számára lehetőséget nyújt az internethez való hozzáféréshez, így biztosítva az információs társadalomban az esélyegyenlőséget a leszakadó, hátrányos helyzetű településeken élők számára is. A cél megvalósítása érdekében az Informatikai és Hírközlési Minisztérium pályázatot írt ki az önkormányzatok számára "eDemokrácia önkormányzatok a világhálón" címmel - áll az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) közleményében. A sikeresen pályázó önkormányzatok támogatást nyerhettek alapvető informatikai infrastruktúrához szükséges eszközök beszerzéséhez, az internet-kapcsolat feltételeinek megteremtéséhez; valamint az elektronikus közigazgatási szolgáltatások bevezetéséhez szükséges előkészületekhez, valamint közösségi terek internet kapcsolatának kiépítéséhez.

A szaktárca tájékoztatása szerint 1619 pályázat érkezett az alapvető informatikai infrastruktúrához szükséges eszközök beszerzésére, illetve az internet-kapcsolat feltételeinek megteremtésére. (További 1623 pályázatban - a már internet-kapcsolattal rendelkező önkormányzatok is - internetes közösségi terek létesítésére kértek támogatást.) Az 1619 pályázó közül valamennyi érvényes pályázatot benyújtó önkormányzat - számszerint 1495 - elnyerte a támogatást. Így januárban elkezdődnek a telepítést előkészítő munkálatok a nyertes önkormányzatoknál.