Saját hallgatóinak küldött vírust a BBC

Vágólapra másolva!
Vírussal fertőzött e-mailt küldött egy rádióműsorához kapcsolódó levelezőlistára a BBC. Ezt megelőzően néhány hete a társaság szervereit érte fertőzés.
Vágólapra másolva!

A BBC a népszerű The Archers című rádiós szappanopera hallgatói levelezőlistájára juttatott el a január közepén felbukkant Sobig vírust hordozó e-maileket. A társaság elismerte a malőrt, arról azonban nem tudott információval szolgálni, hogy hány hallgató kapta meg a kártevőt.

Ha a csatolt fájlt lefuttatják, a Sobig megkísérli átmásolni magát az adott gépről elérhető összes meghajtóra, továbbítja magát a címlistából, illetve különböző fájlokból szerzett e-mail címekre. A féregvírus emellett képes önmagát frissíteni a weben keresztül, a legújabb "update-jével" akár hátsó ajtót is nyithat az áldozat PC-jén.

Ígérete szerint a brit médiavállalat vizsgálatot indít annak érdekében, hogy a jövőben hasonló bakik ne fordulhassanak elő. Január közepén a BBC webszervereit érte fertőzés, a rendszert támadó ExploreZip vírust ekkor rövid idő alatt eltávolították.