Internetes portál indul időseknek

Vágólapra másolva!
Az  Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium internetes portált indít időskorúak számára. Az Ezüstkor néven induló webhely várhatóan júniusban kezdi meg működését.
Vágólapra másolva!

Hegyesiné Orsós Éva, a szaktárca helyettes államtitkára elmondta: a honlapon a nyugdíjas korúakról és szervezeteikről olvashatók majd információk, emellett az idősek a nekik szóló szolgáltatásokról is tájékozódhatnak, és üzeneteket is küldhetnek egymásnak. A portál ugyanakkor nemcsak az öregedő korosztály fóruma lesz, hanem hozzátartozóik is hasznos információkat kaphatnak a családtagjaiknak nyújtható szolgáltatásokról.

A helyettes államtitkár jelezte: márciusban jön létre az oldal tartalmáért felelős szerkesztőbizottság, és a portál elindítását egy beszélgetéssorozat előzi meg,
amelynek keretében a szociális tárca az ország idősszervezeteit és közösségeit keresi fel, hogy tájékozódjon a nyugdíjasokat érdeklő kérdésekről. Ennek célja, hogy az idősek szükségleteiről átfogó képet kapjanak az internetes oldal szerkesztői. A tárca arra is kíváncsi, hogy a nyugdíjasok hol és mekkora számban használnak számítógépet, egyáltalán ismerik-e az internetet. Ennek ismeretében a minisztérium segítséget tud majd adni többek között az idősklubok informatikai fejlesztéséhez is.