A háborús hangulatot használja ki a vírus

Vágólapra másolva!
Az utóbbi napokban felbukkant számítógépes féregvírus az iraki válság okozta közhangulat segítségével igyekszik terjedni. A kártevő többek közt amerikai kémműholdak által készített fotókkal kecsegtet.
Vágólapra másolva!

Szakértők szerint Svédországból származik a nemrég felfedezett, Ganda névre hallgató számítógépes féregvírus. Az e-mailben terjedő digitális károkozó változó tárgyú üzenetekben terjeszti önmagát, és többek között a támadás alatt álló Irakról készített műholdas képeket, illetve George W. Bush amerikai elnököt "leleplező" animációkat ígér áldozatának.

Jack Clark, a vírusirtó szoftvereket fejlesztő McAfee cég termékmenedzsere szerint maga a Ganda féreg nem jelent jelentős kockázatot, ám azt remekül demonstrálja, hogy egyes vírusok készítői mit meg nem tesznek azért, hogy kártékony programjaik minél nagyobb körben elterjedjenek. A Ganda és a hozzá hasonló számítógépes károkozók a "social engineering" elvére, azaz az emberek könnyű manipulálhatóságára építenek. Korábban igen gyorsan terjedt az Anna Kurnyikováról elnevezett vírus, azonnal hozzáférhető - és ingyenes - fotókat ígérve az orosz teniszcsillagról. 2002 tavassán bukkant fel egy hasonló, Britney Spears nevével fémjelzett kártevő. Szakemberek szerint azonban a legtöbb esetben hiába a csábító téma, ha nem párosul erőszakos terjedési mechanizmussal.

Clark úgy véli, számítani lehet arra, hogy a közeljövőben számos olyan e-mail féreg fog megjelenni a világhálón, amely valamilyen módon összefüggésbe hozható az iraki konfliktussal, mivel a vírusok készítői bizonyosan kihasználják majd az emberek kíváncsiságát a háborús események iránt. A Ganda féreg egyébként Windows operációs rendszert futtató PC-ket képes fertőzni, s lefuttatása után az Outlook levelező címjegyzékében található összes címre továbbítja magát. Emellett megkísérel hatástalanítani néhány ismertebb biztonsági szoftvert, többek között egyes McAfee, Symantec és Sophos alkalmazásokat.