Korlátozza a levélküldést a Hotmail

Vágólapra másolva!
Hogy elejét vegye a felhasználók által generált kéretlen levélforgalomnak, a népszerű ingyenes e-mailszolgáltató limitálja a felhasználók által egy nap küldhető üzenetek számát.
Vágólapra másolva!

A Microsoft tulajdonában lévő MSN Hotmail múlt pénteken értesítette felhasználóit arról, hogy ezentúl legfeljebb napi 100 darab üzenetet küldhetnek el elektronikus postafiókjaikból. A napokban bevezetett korlátozással az üzemeltetők annak kívánják elejét venni, hogy szolgáltatásukat kéretlen reklámlevelek (spam) küldésére használják fel - nyilatkozta Lisa Gurry, az MSN vezető termékmenedzsere. Gurry elmondta, a változtatás a 110 millió Hotmail-felhasználó 1 százalékát érinti, ugyanis körülbelül ennyien küldenek naponta 100-nál is több üzenetet Hotmail-es postafiókjaikból. A konkurens Yahoo webes levelezőszolgáltatása esetében már régóta alkalmaz hasonló korlátozást, míg a Hotmail-en eddig csupán annyi megkötést szabtak meg, hogy egy adott levelet egyszerre legfeljebb 50 címre lehetett továbbítani.

Az IDC becslései alapján a kéretlen e-mailek kiszűrése, illetve "kezelése", eltüntetése évente 9 milliárd dollár értékű kárt okoz a vállalatoknak. Mindezek mellett az elektronikus levelezőszolgáltatást üzemeltető brit MessageLabs vállalat várakozásai szerint az idei év közepére már több kéretlen levél bolyong majd a világhálón, mint ahány "valódi" e-mail. 2002 őszén egyébként napi 31 milliárd elektronikus levél indult útjára az interneten - derül ki az IDC tavalyi tanulmányából.