TVNET: internet-stop két kerületben

Vágólapra másolva!
Budapest két kerületében maradtak kábeltévés internetkapcsolat nélkül a TVNET ügyfelei. A társaság szerint a szolgáltatási szünet a helyi kábeltévés szolgáltató jogszerűtlen lépésének következménye.
Vágólapra másolva!

Március 25-től netkapcsolat nélkül maradtak a TVNET Kft. kábeltelevíziós internetszolgáltatását használó IX. és X. kerületi ügyfelei Budapesten. A közel 100 előfizetőt érintő szolgáltatási szünet a társaság szerint annak következménye, hogy a két kerületben működő kábeltelevíziós szolgáltató, a FiberNet Rt. jogszerűtlenül eltávolította a TVNET berendezéseit hálózatáról. A vállalat úgy véli, a FiberNet egy érvényes szerződést megszegve, erőfölényével visszaélve monopolhelyzetet kíván teremteni, és ellehetetlenít egy független szolgáltatót az adott kerületekben.A két cég között határozatlan időre kötött, 90 napos határidővel felbontható szerződés volt érvényben, melyet a TVNET szerint a FiberNet nem az abban foglaltak szerint, hanem csupán szóban, tehát nem jogszerűen bontott fel.

A TVNET vezetősége egyelőre nem tudja, mikor és milyen formában biztosít majd ügyfelei számára újra internet-elérést, de remélik, hogy a szolgáltatásszünet csak ideiglenes lesz. Emellett a TVNET vezetése a Hírközlési Döntőbizottsághoz, a Gazdasági Versenyhivatalhoz és a bírósághoz fordul a problémák orvoslása végett.

Megkeresésünkre az üggyel kapcsolatban a FiberNetnél elmondták: keddtől megszüntették a TVNET hozzáférését a vállalat IX. és X. kerületben üzemelő kábeltelevíziós hálózathoz. A társaság szerint 2003 februárjában felbontották szerződésüket a TVNET-tel, amelyről a szabályszerűen, 90 nappal korábban értesítették is a céget. A vállalat korábban korszerűsítette a két kerületben működő kábeltévés hálózatait többek között saját internetszolgáltatásának közelmúltben történt bevezetése érdekében is.

A FiberNet jelen pillanatban is tárgyalásokat folytat a TVNET-tel. A cég vezetői szerint ha a tárgyalások nem vezetnek sikerre, elképzelhető, hogy egy másik szolgáltatót engednek be majd hálózatukra, vagy kizárólag maguk biztosítanak majd internetelérést azon keresztül.