Vágólapra másolva!
A tudásalapú információs társadalom  fejlesztése érdekében Kovács Kálmán informatikai miniszter és Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke együttműködési megállapodást írt alá.
Vágólapra másolva!

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) a szerdai megállapodás értelmében 2003-ban 300 millió forint támogatást ad át az MTA részére különböző kutatási programok és feladatok megvalósítására. Ezek között szerepel többek közt magyar digitális enciklopédia, virtuális egyetem és GRID-technológiával, valamint az informatikai szabványosítás fejlesztése. Lényeges a regionális informatikai rendszerek létrehozásának elősegítése - tudósít a szaktárca közleménye.

Az MTA felajánlja szakértelmét az IHM informatikai pályázatainak elbírálásában, az informatikai stratégia kialakításában, valamint részt vesz a Nemzeti Fejlesztési Terv informatikai részének, a minisztérium által koordinált programok kialakításában és megvalósításában.