Idén 3,5 milliárd közösségi internetelérésre

Vágólapra másolva!
Az európai uniós csatlakozás idejéig, 2004. május 1-jéig 2004 kistelepülésen hoz létre eMagyarország közösségi internetpontot az informatikai tárca.
Vágólapra másolva!

Kovács Kálmán, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) vezetője kedden a Csongrád megyei Zsombón bejelentette, hogy az idén 400 településen építik ki a korszerű információs rendszert. A miniszter az MTI-nek elmondta: a közösségi internet-hozzáférések rendszerének fejlesztésére mintegy 3,5 milliárd forintot irányoztak elő erre az évre, ez az összeg tartalmazza az úgynevezett közháló-program támogatását is. Az eMagyarországról szólva Kovács Kálmán kifejtette, hogy nem szükséges minden településen új épületet létrehozni a közösségi hozzáférési pontoknak, azokat a meglévő szolgáltatásokhoz kell telepíteni. Elmondta továbbá, hogy összesen 1 milliárd forint költséggel, pályázati úton, eddig 753 önkormányzat részére tette lehetővé a tárca a közösségi hozzáférés kialakítását.

Kovács Kálmán a 3300 lakosú Zsombón felavatta a több mint 30 millió forint ráfordítással, postai beruházásban elkészült új postaépületet. A postán kialakított eMagyarország közösségi információs pont ingyenesen használható.

Az ünnepségen Szabó Pál, a Magyar Posta Rt. vezérigazgatója kitért arra, hogy a posta a saját szolgáltatásaiból már nem tudja a működéshez szükséges feltételeket előteremteni. Ismertetése szerint számos kistelepülésen nincs akkora igény a helyi postahivatalra, ami igazolná annak működtetését.