Vágólapra másolva!
Április és május folyamán számos új területen vált elérhetővé az ADSL szélessávú internetszolgáltatás. A Matáv további fejlesztései után a vállalat szolgáltatási területén az év végéig több mint 100 településre jut el az ADSL.
Vágólapra másolva!

A Matáv ADSL-honlapja szerint március végétől Pécsett a Vasas és a Meszes, valamint Budapesten az Eke, a Tímea és a Vásáros központokban elérhető a szélessávú internet ezen formája. Április 3-án Hévízen, valamint Budapesten a Tátrafüred központban, április 11-én pedig Lakitelken, Diósdon, Tiszavasváriban, Tiszakécskén, valamint Budapesten a Marcali és Alacska központokhoz tartozó területeken, május 6-án pedig Ürömön és Budakalászon, 9-én Csobánkán és Nyírbátorban vált hozzáférhetővé az ADSL.

Szélessávú internet rovat az [origo]-n/techbazis/gyorsinternet/index.htmlADSL-ajánlat az Axelerótól/internet_ajanlat/index.html

A Matáv tervei szerint év végéig a folyamatos fejlesztések révén közel megduplázódik, ezzel meghaladja a 100-at azon települések száma, ahol az ADSL elérhető. A közeljövőben (május végéig) a következő települések bekapcsolása várható: Balatonboglár, Dunaföldvár, Encs, Harkány, Kazincbarcika, Komló, Kunszentmiklós. Ezt követően, június végéig Abony, Albertirsa, Heves, Lajosmizse, Mezőkövesd, Mezőtúr, Mór, Ózd, Sajószentpéter, Telki, Tiszaújváros területén és Budapesten belül a XVII. kerület legnagyobb részén lesz hozzáférhető az ADSL.

A tervezett fejlesztések eredményeként 2003 év végéig a Matáv távbeszélő-előfizetők többsége (68 százaléka) igényelhet ADSL-t valamennyi, a Matávval szerződött internetszolgáltatónál - áll a távközlési vállalat terveiben. Jelenleg 15 cég kínál matávos ADSL-lefedettségi területen saját internetszolgáltatást.

(A Matáv Rt. az [origo]-t kiadó Axelero Internet Rt. tulajdonosa.)